joyxpect

Felemás érzések kavarogtak bennem a magyar-belga meccs lefújása után. Egyrészt még mindig borzasztóan örülök, hogy teljesült a régi vágyam, és szerepeltünk egy rangos tornán. Tudtuk, hogy Belgium más szint, világranglista 2., tele sztárral. Tudtuk, hogy az igazán nagy csapatok jellemzője, hogy az ilyen tornákon a döntő felé haladva egyre jobb formát mutatnak (lásd általában olaszok, németek pl.)

Tudni azonban mindig más, mint "érezni". Én is tudtam, hogy papíron nincs esélyünk, de...

Csak az eredményt nézve (0-4 ugye) valóban úgy tűnik, hogy nem volt esélyünk. Az is igaz, hogy a könyvekben csak a kemény, kíméletlen 0-4 fog megmaradni. A meccset látva azonban egyértelmű, hogy ez a látszólag durva "zakó" tényleg csak látszólag az. 

Hasonlítsuk csak össze mindjárt egy másik meccsel, amit épp a magyar-belga előtt játszottak, azaz a Németország - Szlovákia mérkőzéssel. 

Mi már nagyon korán gólt kaptunk, ez igaz - emlékeztet ez a nem is olyan régi, "szép" időkre, amikor szinte törvényszerűen jött az összeomlás és a hátrányt jelentő gól az első percekben - ám bármennyire is közhely, attól még igaz, hogy egy gól még semmi, ennyit még 90 évesek gólyalábon is rúghatnak bárki ellen. Mi pedig "pariban" voltunk egész az utolsó 10 percig, hiszen a 78.-ban kaptuk a másodikat. Abban a pillanatban valóban lehetett érezni, hogy elúszott a hajó, hogy két gólt már nem tudunk hozni ezen a belga csapaton 10 perc alatt. 

A németek a mérkőzésük 63. percében már a 3. gólt "ütötték", valamint eleve két gólos előnnyel fordultak, tehát az a meccs már jóval hamarabb eldőlt. A második félidőben pedig, főleg 3-0-ás német vezetésnél a németek már nem akartak, a szlovákok meg nem igazán tudtak focizni (és az embernek az volt az érzése, hogy annyira nem is akarnak ők sem...).

A belgák 25-ször lőttek kapura, a németek 19-szer - ez utóbbira 7 szlovák válasz volt, amiből 2 találta el a kaput. Nekünk 16 kísérletünk volt, melyből 6 ért (majdnem) célba. Tehát szinte annyi kapura lövésünk volt, mint a németeknek - az ellenfél kvalitása pedig hasonló, mint a németeké! 

Arra szeretnék ezzel rámutatni, hogy nem voltunk végig alárendelt szerepben. Az első félidő nagy részében igen, ezt senki nem vitatja, és ha kicsit jobban céloznak a belgák - vagy fordítsuk meg: I. Gábor királyunk nem védi ki a "szemüket"- már a meccs elején "megúszhattak" volna. Az a bátorság ugyanakkor a szakmai stáb részéről, hogy a meccs végén három csatáros játékra váltunk egy Eb győzelemre esélyes csapat ellen, igenis megsüvegelendő.

Ahogy több dologra, erre is lehet (és kell) épiteni.

Egy valamit senki nem vehet el tőlünk: hosszú évek böjtje után bejutottunk a "féltve őrzött kapun", ismét tagjai vagyunk a (tágabb) elitnek. Ki gondolta volna ezt mondjuk három éve, mikor a hollandok a nyolcadikat húzták a fejünkre a hentesbárddal?! 

Belgium elleni 0-4 ide vagy oda, mi legalább ott voltunk az Eb-n...

Kicsit természetesen szomorú vagyok, hogy véget ért végül is az az éjjel. Inkább vagyok ugyanakkor büszke és boldog, hogy átélhettem ezt a szenzációs pár hetet, hogy (a foci gyűlölők bosszantására) ez idő alatt a csapból is az Eb és a magyar válogatott folyt, és...

Vár minket Oroszország 2018-ban!

 Mikor 2014. szeptemberében Észak-Írország bekotorta a második, számunkra vereséget jelentő gólg (1-2 oda), ismét azt gondoltam, hogy elbuktunk. 

Hogy már megint nem sikerült...és már megint nekünk nem...

Hogy nincs remény, hiszen a csoportban ott van még a "régi haver" Románia és a masszív Görögország. Azaz ha a "hegyi írek" ellen, itthon is megfekszünk, akkor...

Hogy már sohasem jutunk ki egy nagy világversenyre. Vagy be. 

Onnan nézve be, innen ki.

Most pedig, alig két év elteltével a magyar labdarúgó válogatottnak szorítok egy Európa-bajnokságon. Immár ráadásul nem csak azért, hogy "legalább ne lőjjék be a nyolcadikat", hanem az esetleges nyolcaddöntőért, a továbbjutásért!

Nem, kicsit még mindig nem hiszem el!

Gyermekkorom óta nagy vágyam volt, hogy végre egyszer ott legyünk mi is, hogy ne kelljen mindig egy "kabala csapatot" választanom a nagy tornákra, akiknek majd egy kicsit szorítok, hanem hogy teljes szívemből szurkolhassak - Magyarországnak!

A szomorú az, hogy még - a látszat ellenére - közel sem voltunk a kijutáshoz soha. Hiába lettünk pótselejtezősök a franciaországi Vb előtt, egy Mihajlovicot, Jugovicot, Mijatovicot, Savicevicet a soraiban tudó Jugoszlávia ellen nem is lehetett más a vége, mint ami végül lett.

Ha már lett...

Tisztán emlékszem a napra, amikor a Gellei Imre vezette "armada" sorsdöntő meccsre készült Lettország ellen: rosszabb esetben a pótselejtező, optimális esetben a csoportelsőség volt a tét. Este szép kis buli volt kilátásban, de előtte még "ezt a meccset nem hagyhatom ki, vááá", és meg is néztem. Bár ne tettem volna...

Csak egy nevet írok ide: Verpakovskis.

Aznap este a válogatottnak is, és nekem is elmaradt a buli...

86-os (le)szereplésünkre szerencsére nem emlékszem, még csak a második gyertyámat fújtam el akkoriban. 

Most pedig ott vagyunk, és hiába fanyalognak sokan, hogy csak 24 csapat közé sikerült "bemásznunk" - erre reagálok én úgy, hogy pl. a hollandoknak, dánoknak, szerbeknek, görögöknek meg nem - nem csak hogy újra van egy Hungary feliratú piros-fehér-zöld paca Európa futballtérképén. Hanem ez a paca egyre színesebb, egyre csak hízik, egyre nagyobb helyet követel magának azon a térképen.

Személy szerint én különösebb elvárás nélkül indultam neki a tornának (legalább is ez a hivatalos, gyakran emlegetett verzióm. Valójában nem is lennék igazi szurkoló, "hazafi", ha nem reménykednék minimum a nyolcaddöntőben!). Nem kerültünk össze nagy nevekkel, de ez csalóka ám, a nagy nevek sem maradnak örökké nagyok, a kicsik pedig minden igyekezetükkel azon vannak, hogy a nagyok mellé/helyére "hízzanak". 

Kivétel talán Ausztria, mely ország csapata hasonló "ívet" járt be az utóbbi évtizedekben, mint a miénk. Persze nekik azért jutott Vb szereplés is közben, a rend kedvéért...

Reális (nem is, inkább így REÁLIS) esélyünk van továbbjutni - mondjuk második helyen, aztán jöjjenek az angolok, utána pedig minden bizonnyal a házigazdák...

Bárhogy is alakuljon innentől, ez egy álom, egy olyan élmény, amire mindig emlékezni fogok, amíg - nem hagy ki az emlékezetem.

Ha már be-, illetve kijutás, hadd tekintsek egy kicsit előre is, hiszen szeptembertől már a 2018-as világbajnokságon való részvétel kiharcolásáért bolydul fel az európai "foci-hangyaboly". Ami azért is más kávéház, mert ezúttal csak a csoportelsők jutnak ki biztosan, a másodikak pótselejteznek. 

A csoportunk: Portugália (remélem, lesz miért bosszút állniuk majd!), Svájc, Feröer, Lettország, Andorra.

Nem hiszem, hogy bármelyik válogatottól össze kellene tojnunk magunkat ezek közül: Portugália azért már nem a Figo féle "aranycsapat", Svájcnak egy igazán jó csatár hiányzik (ne is találják meg még úgy 2 évig legalább), a többi pedig elvileg kötelező. 

Mindenki megnyugtatásául: Maris Verpakovskis 2014 óta már nem tagja a lett válogatottnak...