Felemás érzések kavarogtak bennem a magyar-belga meccs lefújása után. Egyrészt még mindig borzasztóan örülök, hogy teljesült a régi vágyam, és szerepeltünk egy rangos tornán. Tudtuk, hogy Belgium más szint, világranglista 2., tele sztárral. Tudtuk, hogy az igazán nagy csapatok jellemzője, hogy az ilyen tornákon a döntő felé haladva egyre jobb formát mutatnak (lásd általában olaszok, németek pl.)

Tudni azonban mindig más, mint "érezni". Én is tudtam, hogy papíron nincs esélyünk, de...

Csak az eredményt nézve (0-4 ugye) valóban úgy tűnik, hogy nem volt esélyünk. Az is igaz, hogy a könyvekben csak a kemény, kíméletlen 0-4 fog megmaradni. A meccset látva azonban egyértelmű, hogy ez a látszólag durva "zakó" tényleg csak látszólag az. 

Hasonlítsuk csak össze mindjárt egy másik meccsel, amit épp a magyar-belga előtt játszottak, azaz a Németország - Szlovákia mérkőzéssel. 

Mi már nagyon korán gólt kaptunk, ez igaz - emlékeztet ez a nem is olyan régi, "szép" időkre, amikor szinte törvényszerűen jött az összeomlás és a hátrányt jelentő gól az első percekben - ám bármennyire is közhely, attól még igaz, hogy egy gól még semmi, ennyit még 90 évesek gólyalábon is rúghatnak bárki ellen. Mi pedig "pariban" voltunk egész az utolsó 10 percig, hiszen a 78.-ban kaptuk a másodikat. Abban a pillanatban valóban lehetett érezni, hogy elúszott a hajó, hogy két gólt már nem tudunk hozni ezen a belga csapaton 10 perc alatt. 

A németek a mérkőzésük 63. percében már a 3. gólt "ütötték", valamint eleve két gólos előnnyel fordultak, tehát az a meccs már jóval hamarabb eldőlt. A második félidőben pedig, főleg 3-0-ás német vezetésnél a németek már nem akartak, a szlovákok meg nem igazán tudtak focizni (és az embernek az volt az érzése, hogy annyira nem is akarnak ők sem...).

A belgák 25-ször lőttek kapura, a németek 19-szer - ez utóbbira 7 szlovák válasz volt, amiből 2 találta el a kaput. Nekünk 16 kísérletünk volt, melyből 6 ért (majdnem) célba. Tehát szinte annyi kapura lövésünk volt, mint a németeknek - az ellenfél kvalitása pedig hasonló, mint a németeké! 

Arra szeretnék ezzel rámutatni, hogy nem voltunk végig alárendelt szerepben. Az első félidő nagy részében igen, ezt senki nem vitatja, és ha kicsit jobban céloznak a belgák - vagy fordítsuk meg: I. Gábor királyunk nem védi ki a "szemüket"- már a meccs elején "megúszhattak" volna. Az a bátorság ugyanakkor a szakmai stáb részéről, hogy a meccs végén három csatáros játékra váltunk egy Eb győzelemre esélyes csapat ellen, igenis megsüvegelendő.

Ahogy több dologra, erre is lehet (és kell) épiteni.

Egy valamit senki nem vehet el tőlünk: hosszú évek böjtje után bejutottunk a "féltve őrzött kapun", ismét tagjai vagyunk a (tágabb) elitnek. Ki gondolta volna ezt mondjuk három éve, mikor a hollandok a nyolcadikat húzták a fejünkre a hentesbárddal?! 

Belgium elleni 0-4 ide vagy oda, mi legalább ott voltunk az Eb-n...

Kicsit természetesen szomorú vagyok, hogy véget ért végül is az az éjjel. Inkább vagyok ugyanakkor büszke és boldog, hogy átélhettem ezt a szenzációs pár hetet, hogy (a foci gyűlölők bosszantására) ez idő alatt a csapból is az Eb és a magyar válogatott folyt, és...

Vár minket Oroszország 2018-ban!

bejutas