joyxpect

 Gyakran elgondolkodom - pedig nem kellene, fölösleges, tényleg - hogy most akkor a világgal van-e a nagyobb baj, vagy velem. Vagy egymással versenyzünk és... ha lehetek kissé elfogult (még szép, hogy lehetek, hisz én vagyok a Teremtő e cikkben) akkor talán a világ. 

Komoly feladat a világban zajló folyamatokat egy "megvilágosodott" szemével nézni (utóbbin itt arra gondolok, hogy "minden úgy van jó, ahogy van, ugye, valamint úgysem ez a végső valóság, az a háttérben van, azaz ott is, és állandóan les és éber, mint egy kiéheztetett vadászkutya") és elfogadni, hogy márpedig minden úgy VAN, ahogy (előbbi hárombetős szó itt a lényeg, tehát: V.A.N.).

Miközben már lassan belefulladunk a "kacat-áradatba" - mindennapi lim-lomomat add meg nekem, ó Uram - hamarabb fogunk saját depressziónkban és kiégettségünkben. Félreértés ne essék, fekete-fehér TV vagy éppen 100 éves vezetékes telefon nélkül is lehetett, lehet élni, mégis van egy - szerintem - hatalmas különbség. A telefon feltalálása például még pluszt hozott az embereknek, azzal még valóban a "funkciót" adták el, és igen is hasznos találmánynak bizonyult. 

Össze nem lehet hasonlítani ezt azzal, mikor egymás után jönnek ki félévente-évente a gyakorlatilag ugyanolyan, egy-két apróságban megváltoztatott telefonok - legyen az "harapott alma", *sung, vagy bármelyik másik. Itt más egyéb cél sincsen már, mint a gátlástalan haszonszerzés. 

Ám a hibások teljes mértékben mi vagyunk, nem lehet/illik/szabad ujjal mutogatni. 

Ha mi nem tudjuk, mit akarunk, majd "ők" megmondják nekünk. 

"A háttérhatalom mi vagyunk" mondta-írta ezt egyszer valaki és én ezt teljes mértékben "adom". Lehet itten "úgyisozni", vagy "deakormányozni", vagy "deavilágilyenezni". Manapság ez hatalmas divat egyébként is.

Ha beteg vagyok, "természetesen" én arról sem tehetek. Hát ez az egyetlen, lepkefingnyi életem van nekem, tanár úr, kérem. Igenis jogom van hamburgert tolni pizzával meg gumicukorral, igenis jogom van nem mozogni (há' minek, má nem köll vadászni, nem vagyok én ősember!). 

Igenis az a helyes, ha egy olyan helyen csinálom heti 40+ órában tökre ugyanazokat a dolgokat, ahová egyébként normális esetben be nem tenném a lábam. 

Mert hát a pénz, az kell! 

Beledöglök? Ááá, úgyis szar ez az élet, semmi remény, semmi boldogság, csak ez a rohadt melóhely, meg a bolond asszony/ember, no de hát muszáj...

Szóval igenis jogunk van saját magunk lábtörlőjének lenni, ha valami van, a doki majd megoldja. 

Csak "begurulok" a rendelőbe, ő alám fekszik a szerelőaknában és pikk-pakk...

Vagy nem. Az se baj, ez az élet úgyis... Ja, ezt már mondtam.

Tessék?? Hogy egy kisebb lakás... nem kell a legújabb telefon... Hogy mi van?! Ez nem a középkor, hát haladunk, fejlődünk, rohangálj te egy féltéglával a zsebedben, hülyegyerek!

És igenis kell, hogy télen 25 fok legyen a szobámban, mert...kell. Fagyoskodjon, akinek két anyja van! 

És még szép, hogy... az meg, hát hogyne... na ne már, a kocsi az... miért pont a mosogatógépet említed? Mosogattam én eleget már...

Vágyunk mi a jóra, jobbra, legjobbra állandóan, csak attól tartok, rossz, nagyon rossz helyen keressük!  A tárgyakban, a pénzben, a táplálkozásban (mi lett egy egyszerű létfenntartási funkcióból? Sokaknak szinte az egyetlen örömforrás).

Erre mondják azt a népszerű játékban, hogy hideg. Nagyon hideg...

Jó helyen keresni és rátalálni: szép - és talán nem is olyan nehéz - feladat...