joyxpect

 Engem valahogy mindig is megrémisztett egy üvegszemeivel mereven bámuló baba. Nem tudom, miért lehet ez, nem vagyok agyturkász, meg igazából nem is érdekel. Csak az a sunyin növekvő rettegés, ahogyan ülünk egymással szembe, vagy mindegy is, de egy helyiségben, és én nem tudom, hogy csak én nézem-e azt.

Őt. 

Vagy ő is engem.

Jó, szinte mindnek ember formája van (kivéve, ha már egy testesebb kutya "tamagocsija" volt), attól még nem más, mint szövet, műanyag, fa, izé - meg amiből még készítenek ilyesmit. Ám ilyenkor a hideg logikát félresöpri valami megmagyarázhatatlan, valami természetfeletti, esetleg alatti. Hát még akkor, ha szerencsétlen játék így néz ki:

Például.

Na de miért olyan ijesztő? Szegény csak koszos, jó ideje nem kapott már Nyájki cipőt. Ha sokáig ilyen pozícióban kellene maradnom, az én szemeim is felakadnának, annyi szent. Ő csak egy kis törődésre, szeretetre vágyik...

Akinek meg sem kottyan egy-két-há ilyen torzonborzított baba, az tehet egy próbát aaaa...papapam.

A BABÁK SZIGETÉVEL!

A valóban pici sziget Mexikóváros közelében található, ahol régen a Xochimilco-tó terült el. A tavat azonban főleg az áradások megelőzése végett lecsapolták, így egy csatornarendszert hozva létre sok szigettel. A terület 1987-től a Világörökség része is.

A Babák szigetén (ahogyan az nevéből is sejthető) játékbabák ezrei vannak a fákra, kerítésekre lógatva, vagy csak prózai egyszerűséggel karóba húzva. Íme: 

Természetesen a helynek is megvan a maga legendája, még ha nem is a legeredetibb (bár azért King vagy Poe bácsi szép kis horrort kanyarítana belőle, az biztos). A szigeten Don Julian Santana Barrera élt és működött, mígnem egy (szépnek induló) napon egy kislány holttestét lelte a folyóban pesoval tömött aktatáska helyett. Annyira megviselte a dolog, hogy a legközelebb arrafelé evező tárgyat ki is szedte a vízből, és a kislány emlékének adózva egy fára akasztotta.

Egy baba volt az. Hogy a kislányé-e, arról még hallgat a CIA és az NSA. És egyelőre a baba is...

Ez utóbbiban mondjuk többen kételkednek, de erről majd később.

Juliant azonban valami még ezek után is hajtotta (hangok a fejében, Tequila a gyomrában, esetleg más, nem tudni). Az első babát követte a második, majd a tizedik, az ötvenedik, századik...a sziget pedig egyre csak telt az idő közben egyre viseltesebbé, rémisztőbbé váló babákkal.

Úgy 50 évig folytatta eme tevékenységét az öreg, aki maga azt állította, hogy a kislány "kérésére" szerzett be még több és több játékbabát. Ezek után talán nem is meglepő, hogy szegény Julian ugyanott, és ugyanúgy végezte, mint az a kislány annak idején - a vízbe fulladva találták meg 2001-ben.

Azóta a sziget igazi zarándokhellyé vált, méghozzá különleges zarándokhellyé. Bár rengetegen látogatnak el oda, partra szállni már nem sok turistának van bátorsága. Állítólag a sziget mellett hajózva is hallani, ahogyan a babák nevetgélnek és sugdolóznak, valamint többen látni vélték, amint néhányuk megmozdul. Egy szó, mint száz, gyengébb idegzetűek talán jobb, ha kerülik ezt a helyet! Kivéve, ha sokkterápiáról van szó...

Ha valaki mégis egy látogatáson gondolkodik, egy alapszabályt fontos tudnia: ajándékba mindenképp vigyen egy játékbabát! Na nem azért, mintha ott nem lenne még elég, csak az a kislány még mindig nagyon-nagyon szereti a babákat...

Ezúttal szeretnék útjára indítani egy - remélhetőleg - sorozatot (bár magamat ismerve, elkezdem, aztán meglátjuk), ahol igyekszem teljesen véletlenszerű módon bemutatni néhány bizarr dolgot, helyet. Egy kicsit bekukkantunk az ismeretlen félelmek, a paranormális világába. 

Vagy az emberi "nem normális" világába, ha úgy tetszik. 

Mindig is nagyon érdekelt a misztikum, a józan ésszel nem megmagyarázható és minden, ami kívül esik a hivatalos tudományok - eléggé egysíkú és torzító - nagyítóján.

Nosza akkor!

Elsőre mindjárt egy finom képecskét választottam, története roppant tanulságos és hasznos, ha az emberi psziché működésébe szeretnénk bepillantást nyerni.

Essünk túl rajta gyerekek, íme a kép.

Címe "The hands resist him", azaz "a kezek visszautasítják őt".

Megértem őket, az enyéim is ugyanezt tennék...

A kép története már erősen internet korabeli sajátságokat mutat. 2000 februárjában tűnt fel az Ebay-en, ahol az eladók nem is rejtették véka alá, mi célból szeretnének megszabadulni a festménytől, amit állítólag egy elhagyatott sörfőzde mellett találtak. Eszerint a képen szereplők "megelevenedtek" és halálra rémisztették a tulajok fél és négy éves kislányait. 

Halkan kérdem, miféle beteg ember az, aki egy ilyen sötét és nyomasztó képet lógat fel a gyerekszobába?!

A negatív reklám a legjobb, ezt azért ők is tudhatták, a festmény nem meglepően hihetetlenül népszerű lett és le is csapott rá egy galéria tulajdonos.

Nem sokáig örülhetett felhőtlenül új szerzeményének, a látogatók nagy része ugyanis fejfájásra, ismeretlen eredetű rosszullétre és egyéb szellemi-fizikai tünetekre panaszkodott a kép megtekintése után. A festmény hamarosan a galéria egyik tárolójába került, s mind a mai napig ott van. Kim Smith, a galéria tulajdonos azóta csak kérésre veszi elő a képet, amire elmondása szerint eddig igen kevés alkalommal volt szükség. 

A festményt eredetileg Bill Stoneham készítette, aki egy, 5 éves korában róla készült fényképet használt fel, amin a szomszéd kislánnyal játszik éppen a házuk ablaka előtt. Hogy hogyan lett ebből az ártatlannak tűnő helyzetből egy ilyen rémisztő, elátkozott valami, azt maga Bill sem érti. Szerény véleményem szerint azért neki is van némi köze hozzá... A tudatalatti és a tudatos én jungi viszonyát szerette volna ábrázolni, mondja Bill. 

Sikerült neki, a "Mester" minden bizonnyal elégedetten csettintene, ha még élne. Aztán főbe lőné magát...

Azon felül, hogy a kép alapból borzasztóan depresszív és félelmetes, azért kapcsolódnak még hozzá fura dolgok. Néhány haláleset legalábbis biztosan, az egyik egy színész, aki még 1984-ben (ekkor születtem, basszus!) halt meg nemsokkal a kép "megkaparintása" után.   A másik pedig egy szakember, aki negatív kritikával illette a képet. Az igazsághoz hozzátartozik azért, hogy egyik esetben sem derült ki egyértelműen, hogy a festménynek bármiféle köze lenne az illető halálához. Ahogy az ilyenkor lenni szokott. Csak hát mi ilyenek vagyunk, szeretjük az ismeretlen, para dolgokat... 

Hallom a kérdést: mi az a kislány kezében? A festő szerint akkumulátor, sokan mások szerint egy pisztoly, amit a fiúra szegez. Nézzétek meg alaposan, aztán ki-ki döntse el maga...

Megoldás? A festmény valószínűleg egy a sok közül abban az értelemben, hogy csak egy ártatlan kép, semmi több. Az emberi elmének azonban sokkal nagyobb hatalma van, mint azt valaha is gondoltuk. Ha testi tüneteket, betegségeket tud "teremteni", nem lehet számára gond egy kis életet vinni egy egyszerű tárgyba. 

Bill-nek egyébként saját internetes oldala is van, ahol bárki beruházhat egy ilyen vagy hasonló képbe, ha ez lenne minden álma. Valamint, hogy azért néhány kecske is jól lakjon még, hasonló címmel egy film is készült.