A május, az a drága, drága május! Az lesz az a hónap, amikor utolsó törlesztőm is levonásra kerül, és...

Nincs és, nincs több. "Ha" vagy "és", vagy "de". 

Legfőképp pedig több hitel, kölcsön, bármi - lánc a nyakra, bilincs a csuklókra, belépőjegy a "daráló" birodalmába, csak oda.

Május lesz az a hónap, mikor elfordul végre a kulcs, kattan a zár és lehullik a béklyó a porba. Oda, ahonnan jött. Ahová engem is magával akart rántani.

Nem jött össze.

A régi spártaiak futottak talán teljes harci díszben, plusz jó sok kilóval, hogy utána e súlyok nélkül szinte repültek. Ma is ez a kulcs, ez a lényeg. Hogy ha ledobjuk, ha ledobnánk a "muszájokat", a súlyokat, repülnénk. Mindannyian.

A helyzet úgy áll, hogy nincsen lakásom, nincsen autóm, villám-nyaralóm. Gyakorlatilag néhány ruhadarabon, egy laptopon, egy kosárlabdán és egy kis pénzen kívül nincs semmim. És mégis...Sohasem voltam szabadabb! 

Május lesz az a hónap, mikor leválasztom az utolsó piócát is, ami még kitartóan a véremet szívja és nem érdekli, jó-e ez nekem vagy nem. Nem érek el semmit, nem leszek milliomos, nem kapok meg ezt vagy azt. Nem léptetnek elő, fel, vagy - le. Klasszikus értelemben - egy senki leszek. Egy nincstelen. 

Felemelő érzés, hogy a döntés mindig a mi kezünkben van. Dönthetek úgy, hogy nekem kell minden, kell a "legújabb ez", a "legszuperebb az", kell a nagyobb ház, a még polírozottabb kocsi. Vagy dönthetek úgy, hogy nem kell egyik sem, cserébe megkapom azt a szabadidőt, melyet az említett javak árának megkeresésével kellene töltenem. 

Szerencsére jó helyzetben vagyok, számomra ez a döntés nagyon könnyű. Ha nem a legkönnyebb!

Szinte soha nem nézek TV-t (csak sportot néha), vagy hallgatok rádiót, így az a pár alkalom is, amikor reklámba ütközöm, egyből észre vehető hatással van rám. Most tűnik csak fel, mennyire ez jön mindenhonnan, mennyire "kihipózzák" az agyunkat ezzel a sok szarsággal. " Vedd meg, kapd meg, feljebb, gyorsabban, szerezd meg, most, most, siess, ne maradj le!". 

Amíg együtt rohanunk ezzel a "megvadult" gyorsvonattal, amíg elhisszük, hogy mások jobban tudják, mi kell nekünk, addig nem mi döntünk. 

Ennek felismerése viszont már egy nagy lépés...

Persze, dönthetek úgy is, hogy nekem "minden kell", hogy nekem jó így, ahogy van (8 óra munka, 8 óra pihi, ugye) és hogy én csak így tudok élni. Ám az akkor legyen tisztán az én akaratom, ne "Isteni sugallat", ne az állandó agymosás eredménye.

Hiszen - legyen bár zsákszámra pénzem, házam kacsalábbal, mindentudó autóm - "oda" semmit sem viszek majd magammal. 

"A spiritualitás lényege: a halál előtt meghalni."

Pont.