Amennyiben eddigi, elátkozott vagy csak szimplán csúnya játékbabákról szóló bejegyzéseimmel még nem sikerült pediofóbiát (rettegés az ember alakú, arcú játékoktól) kiváltanom egyetlen olvasónál sem, ezennel igyekszem bepótolni.
Számomra nehezen elképzelhető, hogy az alábbi játékokat valójában hozták létre kedves emberek kedves gyerekeknek, pedig - elvileg - ez a helyzet. Bár, ha máshogy közelítjük a dolgot, így már érthető, honnan volt/van/lesz az a rengeteg aberrált és sérült ember a világban.
"Gyere, és játssz velünk!" - kiáltják felénk a fenti képen látható "kedves" játékbabák. Hát ellent lehetne állni nekik?! (Mindenesetre én kézzel-lábbal tiltakozva megpróbálnám...).
Ha jók az informátoraim, ez volt az első, mászni is tudó baba, és 1871-ben készült (micsoda felfedezés! ott van rajta a címke - szerk.). Úttörőként igazán lehetett volna elégedettebb ábrázata is, bár ez lehet, inkább azt tükrözi, amit készítője gondolt, miután meglátta a végeredményt. "Az ifjú Frankenstein először néz tükörbe", és én megértem.
És íme, a következő nagy lépés a játékok evolúciós fejlődésében, egy múlt század eleji kétarcú baba. Még nem tudom, sírjak-e vagy nevessek...
Következő versenyzőnk némileg kilóg a sorból, hiszen nem játékbaba, hanem "hasbeszélő" lenne, foglalkozása szerint. "Szépségét" tekintve viszont semmiképp nem körön kívüli, sőt, talán az előző, kétarcú "kollégáját" is szívesebben látnám viszont testközelből, mint ezt itt.
Nem sokat tudni a fentebbi fotó hátteréről, de azt hiszem, a tudatlanság néha inkább előny. Például ez esetben is.
Most pedig mindenki húzza meg a hozzá legközelebb eső, tömény szeszt tartalmazó üvegecskéjét, aztán folytatjuk!
"Akarol-e velem jáccani, kedveskím?" A válasz - részemről - egyértelmű, eleve látszik rajta, hogy a fiatalságomra pályázik. Meg még ki tudja, mire! Jobban belegondolva, ajándék tippnek nem is rossz: különösen ha van legalább egy személy, akit kifejezetten utálsz...
Alább ugyanez, kissé fiatalabb kiadásban:
Aki idáig eljutott, már 1. elég edzett, 2. megérdemel egy kis ráadást, tehát:
A kedves kis Laugh-A-Lot baba a 60-70-es évekből. Sokakra így is a frászt hozhatta talán, de még sikerült "felturbózni" a hatást ezzel a Hitchcock-i babérokra törő reklámmal:
Mindig is úgy gondoltam, nagyon fontos, hogy legyen otthon tartalék elem...
És még, méG, mÉG, MÉG nincs vége, de nincs ám! Jöjjön egy faragó, amire minden gyermek vágyik - csak nem meri bevallani!
Utolsó kommentek