Mint nagy Pókember-rajongó, minden érdekel, ami vele kapcsolatban megjelenik, így természetesen a mozifilmek is. Bármennyire is igyekeztek elvenni eme tevékenységtől a kedvemet a Sam Raimi-féle harmadik részével, valamint a reboot-tal, csak beültem a legújabb, több főgonoszos epizódra is.

Előre szólok, kritikám eléggé "spoileres" lesz, tehát aki még nem látta és még szeretné, az inkább hagyjon most ki engem. Nem tömegekről van szó, szerencsére...

Akkor a filmről. Kritikámhoz tudni kell annyit, hogy nálam a 2002-es első rész a viszonyítási pont, ami nem egy tökéletes mozi, ugyanakkor megvan benne minden, ami izgalmassá teszi a Peter Parker/Pókember sztorikat: izgalmas karakterek, mint pl. J.Jonah, vagy Harry, látványos, ugyanakkor igazán "Pókis" összecsapások és Peter belső vívódása, ami, mint a vasúti sínek, gyönyörűen görgeti tovább a történetet (s a lendület még az Oki Dokis részben is tart). Nem utolsó sorban pedig egy korrekt, kigondolt sztori, aminek van íve és ami szól gyereknek és felnőttnek is egyaránt.

Az új résszel kapcsolatban azonban vannak hiányérzeteim. Már az első képkockáknál "bizsergett a pókösztönöm", hogy itt valami nem lesz teljesen kerek. A repülőgépes jelenetről egy gyengébben sikerült James Bond-film jutott eszembe, oda sokkal inkább passzolt volna, mint ide. Véleményem szerint kínosan hosszú és erőltetett, talán jobban is meg lehetett volna oldani. Persze ettől még a maradék X idő lehetett volna izgalmas és tartalmas. 

Nem lett.

Aztán lehet, én vagyok finnyásabb a kelleténél, ha kedvenc falmászónkról van szó, de...Ami még az első részben egész jól működött, nevezetesen a Gwen/Peter szerelmi "kétszög", abból is kifogyott a nafta. Talán túlságosan is erre építették a filmet, ezt a terhet sajnos már nem bírta el. Az első két Raimi-moziban remekül "lebegtették" Mary Jane és Peter kapcsolatát, nagyon jól működött a "se veled, se nélküled" dolog. Annyira jól, hogy miután összejöttek ugye, nem is tudtak mit kezdeni velük a harmadik részben, amiből szép nagy zagyvaság kerekedett.  Nincs igazából baj külön-külön Gwen-nel és Peter-rel (előbbi talán túl könnyen "megadja magát", legalábbis a képregényhez képest). Annyi "töltet" szerintem nem volt a dologban, hogy, mint említettem, két filmet is erre húzzanak fel.

Aztán szinte előzmény nélkül jöjjön a csúcspont, Peter életének első igazán megrázó eseménye, azaz Gwen Stacy halála. Egy csúcs, véleményem szerint azért az, ami, mert szépen köré van "húzva" a film. Aztán amikor ehhez a ponthoz érünk, jól bemos egyet, hogy fel se álljunk egész  a stáblista megjelenéséig. Itt ilyen érzésem egy pillanatra sem volt, ami nem az én érzéketlenséget jelenti (legalábbis nagyon remélem...). Amikor leesett, hogy pár percen belül mi fog jönni, inkább "jó, akkor essünk túl rajta" gondolatom volt. Pedig az egész szituációban hatalmas lehetőség van, és még a 90-es évek eleji animációs Pókember-rajzfilmben is szívszaggató volt (bár ott nem Gwen, hanem Mary Jane volt az áldozat és kicsit csavartak is a dolgon).

Az ellenfelekről. A manót én már alapból nem tettem volna bele, kapott így is már több, mint két filmet, de ez csak az én véleményem. A Harry-t játszó Dane DeHaan-ban van potenciál, nem nagyon hozták olyan helyzetbe, amikor igazán kihozhatta volna a benne és karakterében rejlő lehetőségeket. Jamie Foxx Elektrója egész kellemes meglepetés, rosszabbra számítottam. Mindenesetre van benne valami nyugtalanító, a szerencsétlen Max árnyékában ott imbolyog sejtelmesen az elmebeteg, ami sajnos részben ott is marad. Hiába pusztíthatná el egész New York-ot, mégsem lehet teljesen komolyan venni.

Andrew Garfield-on tényleg látszik, hogy nagy rajongó és élvezi a szerepet, az pedig nem az ő hibája, hogy nem mutatják meg karakterét annak megfelelő mélységében. Talán a következő részben...

Az eddigieket összegezve, gyakorlatilag a 2002-es póknak (a kicsit korábbi X-mennel karöltve) köszönhetjük, hogy útjára indult a "szuperhős-dömping" annak idején. Ehhez képest, míg az "X-ek" nemhogy tarják a színvonalat, de részről részre emelik a tétet (a legújabbat még nem láttam, de bepótolom), Póki előtt már elég nagy a tülekedés, nagy bánatomra. Az X-menek, a Sötét lovag trilógia, a Bosszúállók, meg ami nem jut eszembe.

Én pedig tovább várok egy olyan Pókember filmre, aminél a készítők végre nem felejtik el, hogy Peter Parker csak egy 15 éves kamasz, aki egyrészt egy zseni, másrészt - a meghozandó döntések súlya és lelkének tisztasága, jósága miatt - élete egy (főleg) önmagával vívott, állandó harc.