Eme nem túl vonzó becenévvel a japán Fuji-hegy közelében található Aokigahara rendelkezik, és maximálisan rá is szolgált. A cikk végére érthető lesz, miért (másik neve egyébként a "Fák tengere", ami valamivel már barátságosabb...).

 Legelőször is szögezzük le, hogy az Aokigahara gyönyörű hely, és az erdőből lenyűgöző látvány maga a Fuji-hegy is. Az erdő kb. 35 négyzetkilométeren terül el, fái sűrűen nőnek, gyökereik pedig össze-vissza kígyóznak és csavarodnak, ami önmagában is különleges - és egyben kísérteties - látvány.

A látszólagos béke és csend azonban sötét múltat, illetve titkokat rejteget...

A múlt század közepe óta már több száz halottat találtak az erdőben, és szinte mindegyikük öngyilkos lett! Japánban eleve nagy "hagyománya" van annak, hogy valaki önkezével vessen véget az életének. Vagy ott van például az ubasute, ami gyakorlatilag az eutanázia egy sajátos, japán formája, mikor (megélhetési, anyagi gondok miatt) a család egyik idősebb, általában nő tagját egy elhagyatott helyre kísérik, aztán ott hagyják éhen vagy szomjan halni...

Az Aokigahara a világ második legnépszerűbb helye az öngyilkosok körében - első a Golden Gate-híd San Franciscoban - és mintha az erdő rossz híre csak gerjesztené a folyamatot, az évente itt öngyilkosságot elkövetők száma egyre csak nő. 

Azt pedig senki sem tudja, mennyi lehet az olyan, akit már sohasem fognak megtalálni, se élve, se holtan...

A leggyakoribb "természetesen" az, hogy az illető felakasztja magát, ezután a méreg, drog túladagolás általi halál fordul elő a legsűrűbben. Valamint nem ritka, hogy az áldozat egész egyszerűen -sokszor éppen a fentebb említett ubasute miatt - kiszárad, vagy éhen hal.

A helyi kormányzat mindent megpróbál, hogy elriassza az öngyilkosságra készülő "túristákat", 2003 óta éppen ezért statisztikákat sem közöl az aktuális évi halálesetekről. Másrészt angol, illetve japán feliratú táblákkal próbálják jobb belátásra bírni az arra járókat, lelkes, állandóan őrjáratozó önkéntesekkel karöltve.

Az erdőben egyébként vannak túrista útvonalak, melyeken nyugodtan (khm...) be lehet barangolni az Aokigaharát. Letérni róluk azonban erősen nem ajánlott... 

Nagyon sokan mennek oda úgynevezett "bátorság próba" okán, hogy több napot is kibírnak-e az erdőben sátorozva, távol mindentől és mindenkitől. Többségük sohasem tér vissza... Az erdőben állítólag annyira nyomasztó és mély a csend, hogy az ember lélegzete - némi költői túlzással persze - egy tornádó zajának tűnik!

Aki mégis úgy gondolná, hogy megküzd önmagával - és az esetlegesen ott tanyázó japán démonokkal - és az erdő sűrűjébe merészkedik, jobb, ha megjelöli valahogy az útját (Ariadné fonala?), ugyanis az ottani talaj különleges összetétele használhatatlanná teszi a különböző elektromos berendezéseket.

Ha még nem említettem volna, az erdő - immár nem is annyira meglepő módon - hemzseg a kísértetektől...