Ma reggel eszembe jutott egy nagyon tanulságos, keleti történet. Nem emlékszem pontosan, hol olvastam vagy hallottam, de nem is ez a lényeg.
A történet a türelemről, gondoskodásról, toleranciáról szól.
Élt egyszer egy nagy keleti Mester, az idő és a hely most nem fontos. Ez a mester nagy-nagy harmóniában élt a természettel és a kolostorban élő többi szerzetessel. Naponta órákon keresztül meditált, valamint még fiatal korában elsajátította a fényevés tudományát, így nem volt szüksége táplálékra sem.
Történt egyszer, hogy szokásos, reggeli meditációját folytatva, egy légy kezdett el körözni a Mester feje körül. A Mester elmélyülten ülve ezt nem vette észre, s azt sem, amikor egy idő után a légy rászállt az orrára (a Mesterére, természetesen).
Meditációja végeztével, ahogy óvatosan kinyitotta szemét, a Mester megpillantotta a legyet az orra hegyén. Nem szerette volna elzavarni, így továbbra is ülve maradt és a legyet nézte. A légy pedig őt.
Mennyei csend és béke lebegett körülöttük. " Isten" gondolta a Mester, ahogyan a légyre tekintett.
"Isten" gondolta a légy, a Mester bölcs, kopasz fejét vizslatva.
Így ültek hosszú órákon, napokon, heteken, éveken keresztül. Hogy valójában meddig, azt már senki sem tudja.
Egyszer aztán, a Mestert keresve, benyitott szobájába fiatal tanítványa, Neem-Niugh-Sikh. Látván, hogy Mestere jól van, Neem-Niugh-Sikh megnyugodott és csendben távozni készült. Búcsúzóul visszatekintett még Mesterére, s ekkor megpillantotta a legyet az orrán (a Mesterén, természetesen).
Neem-Niugh-Sikh nem szerette volna, ha bármi megzavarja Mesterét a meditációban és egy leheletvékony papírt szorítva odament.
A Mester abban a pillanatban fejezte be meditációját, és szemét óvatosan kinyitva meglátta a hang nélkül felé közeledő papírhengert.
Megpróbálta finoman inteni Neem-Niugh-Sikh-et, ne tegye, már késő volt. A légyből anyajegy lett a Mester arcán.
A történet végét többféleképpen is mesélték a szerzetesek. A legáltalánosabb verzió szerint a Mester, tanítványa tette miatt éktelen haragra gerjedt és egy tömörebb Buddha-szobrot megmarkolva, végigkergette őt a kolostoron.
Hogy végül utolérte-e, megint csak homályba vész.
A Mester egész életében nem szólt egy szót sem, így idézhető mondata sajnos nem maradt.
A későbbiekben többen is megpróbálták a Mester és a légy harmonikus képét szoborrá formálni, ám a légyhez érve folyton kudarcot vallottak. Még a legügyesebb kezű szobrász is letörte vésőjével a Mester orráról. Mígnem egy fiatal, ügyes kezű tanonc kitalálta, hogy egy pacát fest a Mester szobrának arcára.
Így sikerült őket megmenteni az utókornak.
Utolsó kommentek