Hát van-e jobb alkalom a visszatéréshez, mint egy számon sem tartott névnap? Ugye, hogy van, de most nem érdekel. Újra itt, teljes életnagyságban, a teljesség élettelenségében. Köztetek, értetek és helyettetek.

Akinek eddig is inkább voltam a háta közepén, mint nem, annak bocs. Viszonylag hosszú távollétemre van magyarázat, nem is kevés. Időhiány, labdarúgó világbajnokság, wimbledoni teniszbajnokság, átmeneti internethiány, mindez finoman meghintve lustaság-reszelékkel, csak hogy mégis.Ezen idő alatt történtek dolgok és nem történtek nem dolgok, ettek, ittak, sok víz lefolyt és elfolyt és kifolyt. Én pedig itt ültem az ablakom előtt és csak néztem, hogyan tologatja az idő a zöldellő, barnuló élet-faleveleket. Szeretek írni, de jól esett egy kicsit szusszanni, kifeküdni a frissen locsolt gyepre és a szemem sarkából figyelni, hogyan pattog a bogyó ide-oda.

Közben pedig elmentem valahova, ahol nem találtam semmit, úgyhogy inkább visszajöttem. Találkoztam ott emberekkel, akik úgy néztek ki, mint egy altatás közben fölém hajoló műtőssegéd, elmosódottan és sejtelmesen. Ugyanakkor nagyon kedvesek voltak és figyelmesek és szeretetreméltók, ha valami rosszról meséltem nekik, összenéztek, majd kezükkel letakarták a szemem és valamilyen ismeretlen nyelven motyogtak. A kötőszavakat tisztán értettem, fogalmam sincs, miért. Mutogattak nekem, amiből rájöttem, hogy kivesznek belőlem innen-onnan összetevőket, aztán hogy tettek-e be helyettük újakat, azt már nem tudom. Aztán kitessékeltek valahonnan, ami nem emlékeztetett semmilyen e világi épületre vagy sörsátorra és azt szeletelték a kezükkel a levegőbe, hogy majd hamarosan értem jönnek. Mire leírtam volna a címemet, eltűntek. Remélem tudták, mit csinálnak...

Szóval, visszatértem, s most a külföldről blogolók lendületével ismét beleszállok hétköznapjaitok kirakatába, na nehogy már. Olyan sok minden nem is történt ezen idő alatt, a kölcsönömet is fizetnem kell és ahogy hallom, drága otthonom sem emelte még fel medicinlabda seggét, hogy elinduljon végre az Ígéret Földje felé. Az imént tévedtem, bocsánat, már el is jött onnan... Most azt sem tudja a szerencsétlen, hogy hol van, fújtat és röfög, bárányfelhőket fingik a legelő fölé és mindent letapos maga körül, amiben esetleg még lenne irány és/vagy élet. Rossz így nézni, sok tehetetlen áldozat próbálja megülni, de még szőre sincsen.

Én meg soha többé.

Ki az az elmebeteg, aki egy mentőcsónakból vissza akar mászni a süllyedő hajóra?

Úgy érzem kifogyott belőlem a tinta, némi utántöltés aztán támadok újra, ismét, menthetetlenül.