Már három hete nem írtam semmit, és ezen szavakat pötyögve az jut eszembe: ugyan mit írhatnék most, miután közel másfél hete vagy ülök, vagy állok (a mához közeledve egyre sűrűbben váltogatva ezen állapotokat). Nem történt semmi, az is ritkán, körülményesen és vontatottan. Szinte alig mozdultam ki a 6 fal közül (mivel ez puccos hely ám, padló, meg plafon is van), csak csendben épültem magamnak, mint a 4-es metró annó. Szerencsére nem hiába, mert napról-napra jobb. Sőt, sőőt, már egy rövidebb-hosszabb séta is becsúszik, viszlát, bokaficam, viszlát, hobbit láb!

A másfél hét alatt írhattam volna orrvérzésig, jobbról balra, balról jobbra, angolul, ék- és éktelen írással, bárhogy.

Nem ment. Nem, és nem.

Még csak odáig sem jutottam el, hogy "na majd most én jól leülök és akkor...". Értékén kell kezelni az írást, mint tevékenységet, mint alkotást, és a megfelelő polcon a megfelelő helyre kell tennem ezt a blogot is.

Van egy történet, amit folytathattam volna, ha a szereplők nem ugranak fejest a kanálisba, húzzák magukra a takarót a reggel 8-as óracsörgés után még este 10-ig, aztán tovább. Már aki még él közülük, persze, a többieknek most ezt elnézem. Elvesztettem őket, ők pedig magasról-telibe-engem, nem súgják meg, hogy mit akarnak, hol és mikor.

Nem segítenek.

Régen éreztem már ennyire - itt még talán soha - hogy ez a kis elmaszatolt, jellegtelen város is lehet a legcsodálatosabb világ, amit jó lenne látni és nap, mint nap megélni. Csak egy hét "próba-rokkantság" kellett hozzá, hogy ne tudjak kimozdulni ebből a 5-6 négyzetméteres gyufásdobozból, ami még ilyen minőségében drága is. Nem beszélve a fantasztikus kilátásról a szomszéd házakra, miknek köszönhetően valószínűleg én írom meg a Szürke ötven árnyalatát, ha meg nem előznek.

Legalább néha egy-egy macska feldobja ezt a lehangoló összképet. Esetleg macskák, kettő bőven elég és már olyan balhét zavarnak le az ablak alatt, mihez képest a Jerry Springer Show legdurvább veszekedése könnyed, délutáni gyerekműsor.

A nyáron otthon megfogadtam, hogy napi szinten naplót fogok írni. A dolog annyira bejött és működik, hogy ezúttal szeretnék megfogadni még valamit.

Hogy soha többé nem fogadok meg semmit.

Na ide egy pecsét, vagy bélyeg (neee, azt..khm), vagy plomba.

Ettől a perctől indul hátralevő életem, mit indul, pörög, mint a gázóra télen, ha nem is gyorsulok 5 mp alatt 100-ra, de...

Remélem, a 100.-ig sikerül felváltanom legalább kettesbe...