joyxpect

Már három hete nem írtam semmit, és ezen szavakat pötyögve az jut eszembe: ugyan mit írhatnék most, miután közel másfél hete vagy ülök, vagy állok (a mához közeledve egyre sűrűbben váltogatva ezen állapotokat). Nem történt semmi, az is ritkán, körülményesen és vontatottan. Szinte alig mozdultam ki a 6 fal közül (mivel ez puccos hely ám, padló, meg plafon is van), csak csendben épültem magamnak, mint a 4-es metró annó. Szerencsére nem hiába, mert napról-napra jobb. Sőt, sőőt, már egy rövidebb-hosszabb séta is becsúszik, viszlát, bokaficam, viszlát, hobbit láb!

A másfél hét alatt írhattam volna orrvérzésig, jobbról balra, balról jobbra, angolul, ék- és éktelen írással, bárhogy.

Nem ment. Nem, és nem.

Még csak odáig sem jutottam el, hogy "na majd most én jól leülök és akkor...". Értékén kell kezelni az írást, mint tevékenységet, mint alkotást, és a megfelelő polcon a megfelelő helyre kell tennem ezt a blogot is.

Van egy történet, amit folytathattam volna, ha a szereplők nem ugranak fejest a kanálisba, húzzák magukra a takarót a reggel 8-as óracsörgés után még este 10-ig, aztán tovább. Már aki még él közülük, persze, a többieknek most ezt elnézem. Elvesztettem őket, ők pedig magasról-telibe-engem, nem súgják meg, hogy mit akarnak, hol és mikor.

Nem segítenek.

Régen éreztem már ennyire - itt még talán soha - hogy ez a kis elmaszatolt, jellegtelen város is lehet a legcsodálatosabb világ, amit jó lenne látni és nap, mint nap megélni. Csak egy hét "próba-rokkantság" kellett hozzá, hogy ne tudjak kimozdulni ebből a 5-6 négyzetméteres gyufásdobozból, ami még ilyen minőségében drága is. Nem beszélve a fantasztikus kilátásról a szomszéd házakra, miknek köszönhetően valószínűleg én írom meg a Szürke ötven árnyalatát, ha meg nem előznek.

Legalább néha egy-egy macska feldobja ezt a lehangoló összképet. Esetleg macskák, kettő bőven elég és már olyan balhét zavarnak le az ablak alatt, mihez képest a Jerry Springer Show legdurvább veszekedése könnyed, délutáni gyerekműsor.

A nyáron otthon megfogadtam, hogy napi szinten naplót fogok írni. A dolog annyira bejött és működik, hogy ezúttal szeretnék megfogadni még valamit.

Hogy soha többé nem fogadok meg semmit.

Na ide egy pecsét, vagy bélyeg (neee, azt..khm), vagy plomba.

Ettől a perctől indul hátralevő életem, mit indul, pörög, mint a gázóra télen, ha nem is gyorsulok 5 mp alatt 100-ra, de...

Remélem, a 100.-ig sikerül felváltanom legalább kettesbe...

 Coltonnak szerencséje volt, alig tíz percig gurult a városközpont irányába. mikor meglátta a lányt. Egyedül, megfontoltan lépkedett. leszegett feje egy pillanatra sem emelkedett fel, nem nézett egyetlen kirakatra, egyetlen szembe jövő járókelőre sem. A férfi biztos volt abban, hogy ő az. Szíve mintha gyorsabban kezdett volna verni, keze pedig szorosabban fonódott a kormányra. 

Mi az ördögöt csinál itt, miért követ egy vadidegen nőt? 

Zavarba jött, aztán eszébe jutott a boltban faképnél hagyott duci lány, és megsajnálta. Nem akart semmi rosszat, kedves volt, ő pedig... 

Egy tuskó.

Az eddig halkan duruzsoló rádiót feljebb csavarta, Neil Young kezdett bele a "Harvest Moon" című számba.

Maya nagyon rosszkor zavarta meg, ha ott tud beszélni a vörös hajú lánnyal, ha akkor látja az arcát, ha... 

Ha-ha, a túl sok ha.

A lány még jobban lelassította lépteit, közelebb ment a falhoz, és elkezdett a táskájában kotorászni. 

Közel van a lakásához, vagy elfelejtett volna valamit? Colton a lánytól úgy húsz méterre az út szélére húzódott, leállította a motort. Végigsimított a nadrágján, aztán mélyebbre csúszott az ülésben.

A lány telefont vett elő, a másik fülét egy ujjával bedugva beszélni kezdett. 

A rádióban Neil Young átadta a mikrofont a Soundgardennek, amit Colton ezúttal túl hangosnak és zavarónak talált, ezért ismét lehalkította. 

Szinte már egészen besötétedett, az utcán átvették az uralmat a többé-kevésbé hivalkodóan villogó neonreklámok és az útszéli lámpák. Egy csepp, majd kettő, aztán egyre több terítette be a Ford szélvédőjét, ahogy elkezdett csöpögni az eső. 

A lány mindössze két-három percig beszélt, néha kihalászva az arcából egy hajtincset, amit a feltámadó szél odafújt. A férfi ezúttal, bár kissé messziről, de tisztán látta azt az arcot. Különösebb érzelmet nem tudott róla leolvasni. A lány néha a lába közt lévő szatyorra nézett, tekintete végigsuhant a járdán, és az előtte elsétáló embereken. 

Nem lehet túl fontos ez a beszélgetés, valamint egyedül van, nem siet...

Colton kiegyenesedett az ülésben, maga felé fordította a visszapillantó tükröt, és összeszűkült szemekkel belenézett.

Mikor, ha nem most? Egyszerűen kiszáll a kocsiból, odamegy és azt mondja, hogy mintha már látta volna valahol, még mielőtt a boltban - elég gyenge, mi több, rém gyenge duma, de jobb nem jutott eszébe - és csak arra gondolt, azaz, csak annyit szeretne,...

Mikor megint odanézett, a lány már ismét úton volt. Célirányosabban, gyorsabban lépkedett, mint telefonálás előtt. Néhány méter után balra fordulva eltűnt egy keskeny utcában. Colton gyorsan becsapta maga mögött a kocsi ajtaját, és a lány után ment. Sietségében majdnem orra bukott egy nagyobb repedésben. Épp befordult a kis utcába, amikor meglepetésében majdnem felkiáltott. 

A vörös hajú lány állt előtte, karjait összefonva.

  - Halljam, miért követ engem?

folyt.

   A Nap már eltűnőben volt a horizonton, mikor egy sötétkék Ford  állt meg a Ham's élelmiszerbolt előtt, majd egy szürke pulóveres, rövid hajú férfi szállt ki belőle. Egy pillanatig hezitált,  majd napszemüvegét levette és a kesztyűtartóba rakta. Zsebéből  félig kihúzott telefonjára pillantott, majd a bolt ajtaján lévő táblára. 

  Fél hét, nyitva tartás este kilencig, nem kellett tehát sietnie.

  Levett a polcról egy csomag tésztát, egy közepes darab sajtot, aztán a szószokhoz ment. Egyesével végignézte szinte az összeset, végigolvasta a címkéken felsorolt összetevőket. Nagyot sóhajtott, majd körbenézett. A pár sorral arrébb lévő hűtőpultnál megakadt a szeme valamin.

Azaz valakin.

  A lány arcát csak profilból látta - középhosszú, vörös haja még azt is részben eltakarta - de ennyiből is meg tudta állapítani, hogy... 

   - Szia! Keresel valamit?

  A férfi majdnem elejtette a kezében fogott üveget, mikor egy éles hang zúgott keresztül a hallójáratán. Egy nála egy fejjel alacsonyabb, kissé duci lány állt mellette széles vigyorral. A kezét nyújtotta.

  - Szia, én Maya vagyok! 

  - Szia, én..öö...én Colton. Ismerlek?

 Maya lelkesen megrázta a férfi kezeit, aztán még hosszú másodpercekig szorította.

  - Örülök, Colton. Hehe, vicces név, Colton! - bólogatott mosolyogva, majd kezeit összekulcsolta a háta mögött, mint egy idegenvezető. - Keresel valamit, Colton? Hehe. Segíthetek, én ide járok...

  - Ó, én nagyon köszönöm, de már...

  - Hehe, kissé helyes fiú és nagyon szégyenlős, hehe. - Maya ha lehet még idétlenebbül vigyorgott.

Colton maga elé emelte az üveget, majd a félig pakolt kosarat.

  - Tényleg kedves vagy, de csak ezért, meg ezekért jöttem, és már épp menni kész...

  - Nem iszunk meg valamit, Colton? 

Nem tervezett randit az estére, erről eszébe jutott a lány, akit az imént vett észre.  Az nem volt már sehol. Elnézett a pénztár felé, az ablakon keresztül az utcára. 

A vörös hajú lány eltűnt. 

Eközben Maya-nak be nem állt a szája.

Colton mélyen a szemébe nézett.

  - Megfognád nekem ezeket egy picit?  - a kosarat és az üveget a meglepett lány kezeibe nyomta - Ismét köszi, el kell ugranom, csak egy perc és már itt is vagyok. Oké?

  Kiszáguldott az üzletből, a záródó üvegajtón még kihallatszott, ahogy a duci lány többször is a nevét kiáltja.

  Sajnálta, hogy veszendőbe ment a vacsorája, ami sajtos tészta lett volna - ám a vörös hajú lány elmulasztását még jobban bánta. Miközben beszállt, majd beindította a motort, eszébe jutott, hogy a Ham's-be még később is visszajöhet. Esetleg egy másik boltba, valamelyik biztosan nyitva tart, akár egész éjszaka is. Ezután csak egyetlen gondolat zakatolt a homloka mögött. 

 Hogy megtalálja a vörös hajú lányt, kerül, amibe kerül.

folyt.

A férfi tovább fülelt, és egyre határozottabb lett azzal kapcsolatban, hogy a hangok honnan is jöhetnek.

Koppanás, majd ismét, aztán mintha bútort tologatnának.

"Itthon kell lennie. Talán csak a fürdőben volt az előbb, azért nem nyitotta ki". Felszökkent a lépcsőkön, és ismét a lány ajtaja előtt termett. Kopogásra emelte épp a kezét, de hirtelen megtorpant.

Bentről ezúttal nem morze jeleket küldött valaki, másféle zajok hallatszottak. Mélyebb, erősebb hang. "Klió azt mondta, hogy ma itthon, és..." Ami ezúttal kiszűrődött, az nem a lányé volt. 

A férfi kihúzta magát, feljebb tűrte ingujját. "Essünk túl rajta!"

  - Mi az ördögöt művelsz, meghibbantál? - kérdezte a lány inkább szemrehányón, mint ijedten

Rolf idétlenül vigyorogva felé fordult, közben ujjaival folyamatosan a késeken zongorázott. 

"Biztosan agyrázkódást kapott, pedig nekem nem tűnt annyira súlyosnak az az esés". Klió egy óvatos lépést tett a fiú felé.

  - Szerintem meg kellene nézni ezt egy orvosnak, lehet, hogy komolyabb a baj. Én...azt azért nem szeretném, hogy bevérezzen a fejed, vagy ilyesmi, tudod. Rolf, maradj ott, ülj le arra a székre, addig én hívok e...

  Hirtelen iszonyatos csattanás szakította félbe, amihez egy állatias üvöltés párosult. 

  - Fogd be a pofád!! Kérdeztelek? - Rolf akkora erővel tolta vissza a fiókot, hogy néhány pohár is felborult a szárítón. Lassan, tagolta folytatta. - Nekem semmi bajom, felfogtad? Semmi! Jobban tennéd... - komoran maga elé bámult - Jobban tennéd, ha saját magadért aggódnál, ó, drága Klió! 

   - Mi? Mi baj...hogy érted ezt? Miért? - a lány úgy érezte, reménytelen vállalkozás lenne most értelmes eszmecserét folytatnia a fiúval. - Maradj ott, neked segíts...

 Rolf egy hirtelen mozdulatot tett felé, mire Klió ösztönösen a bejárati ajtó felé szaladt. A folyosóra érve nem látta a fiút, csak mintha a hangját hallotta volna. Halk, de erősödő, eszelős kuncogást... Miközben lenyomta a kilincset, hátrapillantott a válla felett. 

Az előszoba üres volt és csendes.

Épp csak berántotta volna az ajtót maga mögött, amikor két tenyeret érzett a mellein, majd hozzá csatlakozva egy egész testet. Az ütközéstől elvesztette az egyensúlyát, és kezeivel a levegőben kalimpálva térdre esett. A férfi hátratántorodott, aztán tompa puffanással fenékre huppant. 

  Klió és a férfi meglepetten nézte egymást, aztán utóbbi a félig nyitva maradt ajtóra emelte tekintetét...

folyt. köv.

Elkezdeni egy posztot mindig nehezebb, mint nem elkezdeni. Gondtalanul, lazán visszaúszni a takaró alá, szemmel verni a szemközti falon lévő posztert, vakolat alól kikandikáló téglát. Általában az első két-három mondatot borzasztóan nehéz leírni, a fejemben egymást kergetik a magukat megmutatni kívánó mondatok. Mint valami elcseszett vidámparkban, ahol a jegyárus "mostantól ingyenes a belépés" felkiáltás alatt kiszalad a képből, aztán hajrá.

Tapossuk egymást, gyerekek! A többi nem számít!

Gondoltam, írok pár szót a bevándorlókról, de aztán rájöttem, ők az én szavaim nélkül is remekül megvannak. Azért mégis lehet némi felelősségem, ha most én írok valami "ne gyere!" "gyere" "legalább a tizenhat gyerek nélkül gyere" típusú dolgot, az bezavarhat, szóval nem.

Bevándor-NO. 

Részemről ez végleges, de igen.

Folytathatnám a "Sikereim a nőknél" témát, de egy üres oldalt mégsem szeretnék kitenni, mert minek.

Csak nem szeretek dicsekedni, hööö...

Úgy fél hete, hogy visszaérkeztem Angliába. A szél még mindig kurvára, a kaja még mindig kurvára, az angol csajok még mindig kurvára. Négy hónap nem nagy idő (relatív, persze, hasmenéssel szabad toalettre várni, tudom), és tényleg, otthon olyan gyorsan elment ez a négy hónap, mint Jim az Amerikai Pite első részében. Otthon tehát már nem vagyok, itthon még nem vagyok, csak szédelgek a lakásban, mint régen oly gyakran bárhol - némi égetett szesz hatására. 

Mázli, hogy elég sokáig számolnak rám, hiszen az első munkanapom kedd éjszaka lesz. Van idő feltápászkodni, és erőt gyűjteni, a bőr alá tolni valami finomat. 

Megint itt, megint éjszaka, megint...a Föld morog tovább, hogy forognia kell, holott egyre több civilizált humanoid tapossa globális felmelegedésben aszalódó sártestét. Fárad, egyre fárad, pedig a játék még csak most kezdődik. Attól tartok...