Tiszteltek!

Alapvetően optimista ember vagyok, szóval attól eltekintve, hogy mind meghalunk nem is oly sokára, szerintem jó helyre kerülünk.

Kivéve talán téged, meg téged. Meg téged.

Az előbb füllentettem, alapvetően pesszimista vagyok, vagyis attól tartok, később halunk meg, mint az előbb említettem. Valamint nagy valószínűség szerint rossz helyre kerülünk. Bumm.

Mielőtt félreértenétek, óh, ti külföldön élők! Az előbbi nem azt jelenti, hogy nemsokára hazatoloncolnak titeket! 

Azért ennyire még Ő sem...

Talán csökken Mországon az öngyilkosok száma, talán nem. Amennyiben nem, az sajnos nem a MINDENKORI érdeme.

Egyszerűen csak gyakrabban robbannak le a vonatok.

Angliában eleinte órákat álltam az állomáson és folyton kimaradtak a vonatok. Legalábbis én azt hittem.

Készültem némi nem túl pozitív kritikával illetni az ottani vasúti közlekedést, mire felvilágosítottak, hogy már vagy a tizedik ment el.

Nekem meg nem tűnt fel semmi, ott mindig erősen fúj a szél.

Annyit püföltem már a farkam csalánnal, hogy úgy néz ki, mint egy egzotikus sütőtök. Méretre sajnos nem, a fene enné meg!

Ilyenkor, amikor beásom magam a pötyögő elé, jó érzéssel tölt el, hogy én mos mennyire fennkölt és jó és tartalmas dolgot csinálok, de. Aztán ki kell ábrándítsam magam, ez is csak egy módja annak, hogy kiporszívózzam a homokot a homokórából.

Duplasemmi. A kígyó egyre nagyobbakat harap saját farkából, mígnem teljesen eltűnik.

Még szerencse, hogy sohasem voltam túl hajlékony...