Rolfnak minden fürgeségére szüksége volt, hogy elugorjon a felé repülő teáskanna elől. Az hatalmas csattanással tört darabokra a konyhaszekrényen, s mintha ettől új erőre kapott volna barátnője, Klió még hangosabban folytatta.

      -  A fene enne meg téged, tudod? Lassan már hatodik éve, hogy együtt élünk. Hatodik éve, hallod?!                 Neked meg       még fogalmad sincsen, mihez fogsz magaddal kezdeni. S hogy mi lesz velünk. Érted?!                   Mennyi idő kell neked        egyáltalán bármihez is?
      - Légy szíves, higgadj le, Kli, én...
      - Meddig még, meddig? Megint én higgadjak le? Nagyszerű. Aztán minden mehet ugyanúgy a következő,               tudomisén hány évben. Igaz? Remek lesz megint.
     - Figyelj, Kli, megbeszélhetnénk ezt nyugodtan, teázgatva is. Nem kell ekkora felhajtást csinálni. Kérlek,        üljünk  le és...

   Klión nem látszott a szándék, hogy békésebb mederbe terelje a beszélgetést. Középhosszú, vörösesbarna haját a fülén kiáramló gőz tette még sötétebbé, alakja kisebb termete ellenére is egyre inkább betöltötte a konyhát. Vele szemben a szekrénynek támaszkodva Rolf egy hanyagul összedobott próbababa benyomását keltette.

     - Rohadtul elegem van az állandó beszélgetésekből, amik aztán nem vezetnek sehová. Beszélgessünk?             Oké, itt van, beszélgetünk, nem? De most én döntöm el, hogy miről és hogyan. - két kezével a levegőben         hadonászva járkált – Nem is tudom, mit ettem rajtad annak idején, érted? Ide jutottam, kész, nekem               ebből elég. - szembefordult Rolffal, s szinte kérőn folytatta – Nekem már elegem van a bizonytalanságből,     tudod? Elegem van. Nincs egy normális munkád, nem is tudom, hány éve már, hogy abban a hülye                   gyárban dolgozol és neked ez elég? Hát nekem nem, érted?
    - Mondtam, hogy keresek másikat. Nekem ehhez idő kell, nem...hogy teljesen biztos legyek abban, mit             szeretnék csinálni.
    - Lehet, kedvesem, neked ilyen sok van belőle, de az én időm drága. Drágább annál, hogy egy ilyen                    mihaszna alakra pazaroljam, érted?

   Rolf észre sem vette, hogy szinte már lyukakat szorít a mellette lévő szék támlájába. Araszolva elindult Klió felé, de a széktámlát továbbra is erősen markolta.

     - Jól van, figyelj, legalább egy percre maradj csendben, jó? Kérlek szépen.
     - Ne kérj te engem többé semmire, oké? Én meg nem kérem, hanem ajánlom, hogy most azonnal tűnj el           innen. Hagyjál engem békén. - üvöltött Klió – Hallod? Nem akarlak itt látni többé, takarodj.

  Már egy lépésre álltak csak egymástól, Rolf arca nem csak növekvő dühétől vörösödött ki, hanem barátnője fújtatásától is. Ahogy még közelebb húzódott, a széklábak megcsikordultak a padlón. Egyikük sem vette észre.
Rolf felé nyúlt, ám mielőtt még megérinthette volna, a lány dühtől hullámzó tenyere ütésre lendült...

folyt.köv.