Minden jó és semmi sem jó.

Röviden ennyi, kell még valamit írnom?

Nem.

A világ egyik legbefolyásosabb országában élhetek, sokkal több pénzt kereshetek, mint "Otthoniában". Azonban szar az egészségügy, szar a kaja és valószínűleg minden autós meg akar halni, mert szembe megy a forgalommal. 

Most akkor mi légyen, elvtársak?!

Zsebre Tibor úgy kapaszkodik nyakkendőjébe, mintha egy kilométeres szakadék felett himbálódzó kötél lenne. Remegő bal keze bizonytalanul a vizespohár köré tekeredik, benne a víz emeletes hullámokat vet, mire elér a teljesen kiszáradt szájhoz.

Hogy megnyugtassa magát, az jut eszébe, tulajdonképpen ő mennyire szerencsés, mert oda született, ahova. A világ egyik legkevésbé befolyásosabb országába, ahol tucatnyi ember cipője taposhat pármillió ember farkán. 

Ezen halk röffenések között elneveti magát, ami elég hülyén néz ki. Mivel ő ezt nem is sejti, hagyjuk is most magára ebben a nem éppen festővászonra illő állapotban.

Orál. Mert megérdemled.

Blogot írni azért jó, mert: 1. csak, 2. nem rossz, 3. bár hosszú karjai vannak a hatalomnak, nagy tenyerekkel és csontos ujjakkal, mérgesen hadonászó hangyákat nem nagyon akar agyonnyomni. 

Jó tanács tehát minden neurotikusnak és látens neurotikusnak: dobjátok el a nyugikat, Seduxen-eket (pálinkát ne, azt majd én, majd itt lesz a címem, aztán ott és akkor...)! Blogoljatok, írjatok bele a virtuálba, sunyin toljatok telepötyögött kijelzőjű laptopokat a nyakkendős, tokás, körte alakú ostorcsattogtatók borvirágos orra alá!

Terápia kell ide, ilyen, igazi terápia. Ami valaki(ke)t lenyugtat azzal, hogy aztán másvalaki(ke)t jogosan felbasz.

Remélhetőleg, bár még az a világ nem jött el egészen, de már érezni a fuvallatot és ha óvatosan a földre teszed a füledet, hallani az erősödő lábdobogást.

Csak arra az egyre figyelj, nehogy valaki mögötted...