joyxpect

 Ha játékbaba, akkor elsősorban mindenkinek egy gyerekkori kedvenc maci/baba jut eszébe, ami aranyos, "nyomorgatni való", és amit - jobb esetben - az illető szeretettel kapott valakitől, vagy éppen adott valakinek.

Van néhány baba azonban, "akiknél" a helyzet kissé bonyolultabb... Többségük első ránézésre ugyanúgy bájos - kivéve a mexikói "Babák szigetén" lévőket, amik már kevésbé - ám azt elég szép összegben lefogadom, hogy nem sokan babáznának egyikükkel sem.

Ahogy én sem.

Hogy valóban van-e "lelkük", megszállta-e őket valami, azt bebizonyítani igen cifra és nehéz lenne, mindenesetre általában a kísértetjárta házak, dolgok hátborzongató története miatt önt el minket a félelem velük kapcsolatban, nem pedig azért, mert magunk is megtapasztaljuk e fura eseményeket. Ki nem érezta már magát feszélyezve, mikor egy festmény minden szögből őt "bámulja", vagy mikor egy élettelen baba üvegszemeibe néz?

Íme hát, Mandy:

Az imént azt írtam volna, hogy e fura babák is aranyosak? Ezennel ünnepélyesen meggondolom magam...

Mandyt jelenleg a kanadai Quesnel & District múzeumban lehet megtekinteni. Előző tulajdonosa 1991-ben adta a múzeumnak, miután a baba állítólag őrületbe kergette az éjszakai sírásaival (mikor valódi kis gyermek nem tartózkodott a házban), amit az egész házban lehetett hallani. Rajtakapnia azonban nem sikerült, egyszer sem. Ahhoz azonban elegendő volt, hogy a tulajt kitörje a frász és megszabaduljon a nem kívánt "gyermektől".

Mandy a múzeumban sem szerette az egyedüllétet. Miután egy vitrinbe kiállították, tárgyak kezdtek eltűnni minden nyom nélkül, valamint a dolgozók ételei is a hűtőből (hát istenem, fejlődő szervezet még, egyen csak...). Rossz hatással volt az elektromos kütyükre is, azok a teremben ki-be kapcsolgattak, az elemek pedig hirtelen lemerültek. Valamint - érdekes módon - nem tűrt meg a közelében más babákat. Az mondjuk érdekes, hogyan adta ezt a személyzet tudtára...

Sok látogató arra panaszkodott, hogy a baba követi őt a szemével. Ehhez csak annyit, hogy bármennyire is ijesztő története van a kicsinek, azért itt már néha maga a félelem az, ami miatt látni vélnek dolgokat. Mert borzongani jó!

Mandy mind a mai napig megtekinthető az említett múzeumban. Jó hír, hogy még senkit sem követett hazáig és vágta el a torkát, mint tette azt Chucky a Gyerekjátékban. Legalábbis eddig...

 A poszt apropója, hogy január 24-én, 14 évvel a klasszikus sorozat befejezése után, újra nyílnak az X-akták. Szóval mi, rajongók, most nagyon, de nagyon örülünk! Ráadásul a Fox vasárnapi premierjét követi a Cool TV 25-i, hétfői vetítése, magyar szinkronnal.

Az az egy nem világos ezzel kapcsolatban, hogy a port.hu-n miért az eredeti sorozat pilot részét ("Sebhelyek") tüntették fel...

Úgy tűnik, 2016 a nagy visszatérések éve lesz, az X-akták mellett újjáalakul a Guns'n'roses is - hogy csak pár koncertre, vagy album is lesz belőle, az majd elválik - és jön a Twin Peaks. Oké, utóbbi csak 2017-ben, de akkor is, eredetileg idén jött volna. 

Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan tudta Chris Carter aktualizálni a sorozatot, hiszen az előző kilenc évad alatt a kormány-összeesküvés témáját elég szépen sikerült kivesézni. Az utolsó, 9. évadot mondjuk nyugodtan vehetnénk meg nem történtnek is, lévén a széria leggyengébb részeit sikerült itt összehozni - valamint sokaknak már eleve Fox Mulder hiánya elvette a kedvét az egésztől. 

Ezúton szeretném megvédeni a 8. évadot, ami a sok kritika ellenére szerintem elég sötét és ütős lett, nekem tetszett.

A trailerek szerint ismét szerepelni fog a Cigarettás Férfi, ami azért érdekes, mert (vigyázat, spoiler, aki még megnézné a régebbi sorozat befejező részeit!)

a legutolsó részben nagyon úgy tűnik, hogy az öreg elszívja a legutolsó szálat is, mivel egy helikopter rárobbant pár tonnányi sziklát

Kérdés, hogy fogják ezt megmagyarázni? Jó tudni, hogy mindenki a fedélzeten, még Monica Reyes ügynök is visszatér egy rész erejéig -a Doggett-et alakító Robert Patrick viszont nem - és a stábban is ott volt mindenki, aki számít(ott): természetesen Carter, Darin és Glen Morgan, valamint James Wong, szóval lehet bizakodni!

Némi üröm az örömben, a magyar előzetes szerint ezúttal sem sikerült kijavítani az eléggé szembetűnő félrefordítást (The truth is out there - Az igazság odakint hever, odakint van, nem pedig odaát, ami szvsz még jobban is passzolna az új mini sorozathoz). Persze "Az igazság odaát van" mondatot már a legszuperebb Men in Black-es "memóriatörlő" sem irtaná ki a fejekből...

Még egy kis üröm (legalábbis azoknak, akik további évadokban remémnykednek) Chris Carter egy nem régi nyilatkozatában határozottan kijelentette, hogy nem tervezik a sorozat újbóli felélesztését, tehát nagyon úgy néz ki, be kell érnünk ezzel a hat résszel. 

Más kérdés, mennyire lehet egy ilyen nyilatkozat inkább az üzleti fogás része, hogy "éhesebbé" tegyék a nézőket a minisorozatra. Személy szerint nem hiszem, hogy nagy siker esetén ennyiben maradna a dolog, de majd kiderül. 

Akárcsak az, lesz-e új Guns lemez!

 Úgy döntöttem, ma teljesen pozitív leszek, Unikum Übermax, annyira, hogy mindjárt rá is szabadítok a Földre egy pusztító meteoritot, csak úgy szimpla jófejségből. 

Párszor már remegett a szánk széle, amikor hallottunk közelgő kisbolygókról, de azért pelenkát még nem kellett cserélni egyszer sem. Mert ami egy lakótelepen közel, az kozmikus léptékben még mindig "huhhdekurvajóhogymegússzuk" távolság. 

Most azonban "játékiból" nem ússzuk meg! Közeleg egy kisbolygó, méghozzá annyira, hogy már itt is van, a Holdat már félretolta, és...A neve legyen mondjuk X-Apok-16, és körülbelül egy nap múlva fog becsapódni.

Kábé akkora, mint Lagzi Lajcsi a karácsonyi vacsora után, és előreláthatólag a Csendes-óceán területén fog becsapódni. Komolyra fordítva: hatalmas, és nem úgy néz ki, mint "aki" viccelne. 

Bruce Willis meg épp offline.

Érdekes kérdés, vajon mi történne ebben az esetben?

A helyzet még egyszer: úgy 24 óránk van hátra, aztán Szent Péternek valószínű, hogy túlóráznia kell majd odafenn. 

Hányan lennének, akik úgy tennének, mintha semmi rendkívüli esemény nem lenne kilátásban, és élnék tovább megszokott hétköznapjaikat?

Hányan vennék elő és porolnák le elfeledett "bakancslistáikat", hogy még lehetőleg minnél több dolgot kipipálhassanak rajta?

Szerelmet mernének-e vallani azok, akik már napok, hónapok, akár évek óta kerülgettek valakit, csak féltek a csalódástól, a visszautasítástól?

Kik ragadnának fegyvert, hogy még utoljára egy gyűlölt személy szemeibe nézzenek, és ne a meteorit végezze el helyettük, amit el "kell"? 

Vajon hány ember reménykedne egészen az utolsó pillanatig, hogy az egész csak egy rossz poén, előre be nem jelentett hollywoodi szuperprodukció, és nem történik majd semmi?

És mennyien mennének át szeretkezés közben, a csúcson a másvilágra...?

Nekem egyből eszembe jut a 2006-os new orleansi káosz, amit a Katrina hurrikán okozott, és nagyon másra az említett esetben sem számítanék.

Nem, mintha bármit osztana, vagy szorozna a dolog, legalábbis az "anyagi" szinten.

Az említett 2006-os eset tanulsága talán az volt, hogy a modern társadalmakban igen komoly erkölcsi hiányosságok vannak. Azért legyünk jók, mert ha nem, majd jön a rendőr, a pszichiáter, a tanár, stb., és majd jól meg leszünk büntetve. Tehát ne azért, mert jónak lenni jó (optimális esetben), hanem érdekből. Mert különben...

Az utolsó nap nem lehetne "happy end", tiszta sor, de szvsz még csak egy icipicit "happy" sem lenne, fentebb említett okok miatt. Hogy őszinte legyek, én sem tudom, hogyan reagálnék, még csak elképzelésem sincs, így aztán senkire sem dobok, dobnék követ.

Sem előtte, sem közben.

Abba már bele sem merek gondolni, hogy mi van akkor, ha egy ilyen "Doomsday" után - valami csoda folytán - mégis megússzuk...

 Gyakran hallom, hogy mennyire szörnyű világot élünk, és hogy régen mennyivel jobb volt minden. Ilyenkor arra gondolok, hogy aki ezt mondja, valószínűleg nem olvasta a történelemkönyvek apróbetűs részeit, ahol az alábbi eszközökről eshetett szó. Aláírom, nem voltak valóságshowk, gyorséttermek, nem lógott az emberek 90%-a 24/7 az Interneten, pamparampam. Ugyanakkor abban a világban - és itt most elsősorban a középkorra gondolok - az egyszerű ember élete kb annyira volt biztonságban, mint egy pehelysúlyú bűnöző segge a börtönben. 

Ha nem az ellenség rabolta ki/égette fel a földjét, akkor a saját országának hadserege. Ha pedig épp béke volt, mindig ott lebegett Damoklész kardja, hogy elegendő egy rossz szó, egy félreérthetőbb tekintet, és máris az (khmm) "igazságszolgáltatás" karmai közé kerül. Ami - az alábbi eszközök ismeretében - százszor borzasztóbb volt még a halálnál is...

Sok kínzási, kivégzési mód és eszköz ismert (mint például az akasztás, lefejezés, karóba húzás, felnégyelés), én most pár olyat szeretnék itt bemutatni, amik talán kevésbé. 

A "spanyol szamár"

Eme - elsőre még talán ártalmatlannak tűnő - eszközt elsősorban a spanyol inkvizíció kedvelte, innen is a neve. Nem szeretném minden módszernék külön leírni, de mindre igaz: mai ésszel számomra felfoghatatlan, mennyi aberráció és embertelenség kell, hogy ezeket valakik kitalálják és használják is! Pedig így volt...

Tehát, a spanyol szamár lényege: a szerencsétlent (ha bűnös volt, ha nem) ráültették egy élével felfelé fordított, háromszög alakú fa szerkezetre, aztán addig aggattak súlyokat a lábaira, amíg a háromszög éle szép lassan félbe nem vágta az áldozatot. Még pár percig is iszonyú fájdalom lehet, gondoljunk bele, de ez általában hosszú órákig, napokig is eltarthatott! (Attól függően, mennyire volt "profi" a hóhér).

Júdásbölcső

Az előző borzalom testvére, ha lehet ezt mondani. A kihallgatásra váró személyt egy fém övvel és kötelekkel megkötötték, majd ráültették egy hatalmas "nyíl" hegyére, pontosan a végbelénél. Az pedig, a gravitációnak engedelmeskedve, szép lassan elindult lefelé... El lehet képzelni, milyen iszonyatos kínokat élt át a szerencsétlen... A folyamatot - akárcsak a spanyol szamárnál - súlyokkal lehetett gyorsítani-lassítani aszerint, mennyire "élvezték" a showt a teljesen agyhalott kínzók. 

És még manapság panaszkodnak a kihallgató tisztek keménységére??

Kerékbe törés

Az előzőekhez képest ez egy viszonylag ismert - és sajnos akkoriban igen elterjedt - módszer volt. A delikvenst rákötözték egy hatalmas kocsikerékre (kínosan ügyelve arra, hogy a test nagy része a küllők között legyen), majd szó szerint elkezdték "betörni" a testet a küllők közé. Gyakran egy másik kerékkel - tehát a hóhér igen markos legény kellett, hogy legyen - vagy bunkóval, pöröllyel. Félreértések elkerülése végett, a lényeg nem az volt, hogy az áldozat meghaljon, hanem hogy minnél tovább életben maradjon! Szóval a végtagokkal kezdték, csontról csontra, centiről centire. Ha a hóhér igazán értette a dolgát, szinte csak a felsőtest egy része és a fej maradt épen, de az áldozat még élt! 

A láb "megsütése"

Szintén a spanyolok kedvelték (valami lehetett ott a levegőben), mert az áldozat szinte sosem halt bele, szóval kínzásnak "ideális" volt. Semmi cicoma, semmi bonyolult felszerelés: a vallatásnak kitett személy talpa alá gyújtottak, és addig égették, míg az el nem kezdett "dalolni". Más kérdés, mennyire lehettek relevánsak az ezen módszerekkel kisajtolt válaszok - én személy szerint még a Kennedy- gyilkosságot is magamra vállalnám, pedig akkor még nem is éltem...

A "kínok körtéje"

Végül pedig egy igazi "csemege", az emberi elme(háborodottság) mesterműve! Egy látszólag ártalmatlan szerkezetecske, aminek láttán sokan már inkább elrágták volna a saját nyakukat, mintsem "fogyasszanak" ebből a körtéből.

Ez utóbbi szinte szó szerint értendő, hiszen gyakran az áldozat szájába helyezték az eszközt (egyéb esetekben végbélbe, nőknél pedig plusz egy lehetőség is akadt), amit a kisebb végén aztán elkezdek csavarni. A "körte" fém oldalai erre egyre inkább eltávolodtak a tengelytől, szétfeszítve az adott nyílást. 

Azt hiszem, ma nem eszem több gyümölcsöt...

Hölgyeim éé' suraim, választás van!

Igen, most! Azaz mindig, minden pillanatban, minden „most”!

(uhh, ebbe én is belefáradtam)

Hogy mik közül lehet választani? Élet vagy halál. Most vagy soha. Józanság vagy téboly.

Nagy szavak, eegen. De valóban olyan komoly a dolog, mint elsőre tűnik?

Nehéz „döntés” levegőt venni? Nem mondanám... Muszáj. Lehet nem levegőt venni, de ez hosszú távon nem megtérülő befektetés, legalábbis annak, aki így tesz.

Sajnos nem a jelenben élni sokkal könnyebb (és népszerűbb is), valamint van egy nagyszerű, segítőkész „idegenvezetőnk” is hozzá itt fenn, a toronyban, igen.

Már akinek...                                                       

Kínál nekünk ezt, mutat nekünk azt, elvisz minket bárhová, ahová csak – szeretné!

Merthogy a döntés jellemzően az övé, nem a miénk.

Mint egy csúcs szuper sportautó, amivel csak egy gond van: még WC-re sem lehet belőle kiszállni!

Kell ez nekünk? Naanáá!

Legalábbis ebben a hitben éljük mindennapjainkat az egyre gyűröttebb bőrkabát alatt.

S mi van, ha mégsem kell? Ki lehet szállni ebből a makacs „Skynet-járgányból”?

Elvileg igen, ezt hívják megvilágosodásnak, akik tudják. Meg akik tanítják... (bocsi!).

Ugyan mi lehet ebben olyan nagy dolog? Mit tud ez a flancos „megvilágosodás” adni a siker, remények, pénz, vágyak, s úgy általában minden földi jó helyett?

Csak halhatatlanságot.

Mielőtt valaki megijedne, nem úgy...