Azért abban van valami ijesztő, mikor az emberben lángocskát kerekít az érzelem gyufája egy Bryan Adams szám hallatán. Egyéb esetben azt írnám, felemelő, hát ez egy francot az, csöppet sem az. Talán annyira, mintha valakinek Fekete Pákó jelentené a fő motivációt énekes karrierje beindításához.
Szóval most meg vagyok ijedve. Nem nagyon, csak eléggé.
A napokban történt a munkahelyen, mikor egy, a 24 és fél órában a kilencvenes évek zenéjét toló rádión felcsendült Ádámunk örökzöldje, az "Everything I do, I do it for you". Angolul nem tudóknak a cím tükörfordításban: "Irtó kanos vagyok és bármit megtennék, hogy..."
(Gyerekek, új év van, nem írunk egyből ilyesmit, hogy "kisíííípol").
Még nem olyan régen én is bármit megtettem volna, hogy e szám hallatán gyorsabban terjedjek a fénynél és lehetőleg minél messzebb a hanghullámok forrásánál. Ezúttal éreztem, megmozdult valami. Határozottan éreztem.
Lassan felállt. Megfordult. Beleszimatolt az emésztődő fehérjéktől zaccos levegőbe. Szinte éreztem, nedves orra hogyan csiklandozza a májam. Vagy a vesém. Vagy a szívem. Nem tudom, melyik van ott lenn, tíz óránál.
Megfoghatatlan, hálátlan és utálatos dolog a nosztalgia, bizony az. Most is itt van tudom, itt lapul valamelyik bokorban vagy szorosan a házfalhoz simulva. Lesben áll, fényképeket készít rólam és a környezetemről, videóra veszi még azt is, milyen zenére hugyozom éppen és ritmusra-e.
Aztán évek múlva, a legváratlanabb pillanatban bebukfencezik a nyitva hagyott szobaablakon és az orrom alá tolja régi idők hál' Istennek ill. sajnos elfeledett dokumentumait.
Arra azért még emlékszem, amikor tátott szájjal bámulom, amint a "You could be mine" klipjében Arnie "T2" Schwarzi fúrja át magát a tömegen, hogy aláírást kérjen a Guns 'n' énekesétől, gondolom, gondoltam. Valamint arra is, hogy egy nemrég használt felmosórongy állagú hajat lobogtató tag üvölt egész közelről a kamerába, miközben a takarító bácsi a munkaeszközével pogózik.
"Ájm szó sztyúúúúúpid, end kontéjdzsösz, hír vi ár ná, entertéjn ösz"
Bryan Adams urat viszont nem vártam, már nem. A fent említett szám klipjére azért emlékszem, elsősorban Robin Hood/Kevin Costner miatt, szóval kedves "Blájön", bocsi.
Azaz dehogyis...
Vészesen galoppozva a 31. felé egyre gyakrabban és szemtelenebbül tolja elém farát mindaz, ami - mondhatom így is - az "elmúltnyócév" előtt volt. Húszas éveimet enyhe szívfájdalommal, de viszonylag nyugodtan dobnám ki a szemétbe, ha már épp meg nem tettem. Azok a 90-es évek viszont...
A boldog gyermekkor, MTV és német RTL, "pávör réndzsörsz" és Szomszédok.
S csak a játék, a játék határok nélkül.
Utolsó kommentek