joyxpect

A Neighboring-hood, avagy a Szomszédok angliai kiadásának fogalmam sincs, hányadik része következik, a helyszín még mindig az Üszköspaszuly utca (ha jól emlékszem, jól emlékszem?). A házszámot nem tudom, nem is fontos, igazából lényegtelen, itt ez az egy épület hordoz magában tartalmat, a többi csak díszlet, fölösleges kellék.

A szereplők nagy része változatlan, ám az elátkozott szoba még mindig el van átkozva, hiszen már talán a tizedik áldozatát kebelezi be. Az illető szintén egy litván, mintha minden litván szeretne itt élni egy kicsit, legalább egy hetet. Kíváncsi vagyok, ki lesz a következő a listán. Remélem, valami pénzes vállalkozó, és ha segítek elásni, akkor...

Nyissz.

Jelenlegi delikvens úgy néz ki, minth Benny Hill, mikor egy Brezsnyev hasonmás versenyre jelentkezett (ha), és csak azért nem nyerte meg, mert szemöldöksűrűsége alatta volt a megadott határértéknek. 

Szerencsére hamar megtaláltuk vele a közös nyelvet, csak a hűtőbe kellett érte benyúlni.

Már egy éve, hogy Viccest felszívta az Élet itatóspapírja, azóta jöttek, jöttmentek, mentek - portugál pár, örmény félpár, valamint litvánok mindenféle kiszerelésben - ám egy hónapnál többet szinte senki. 

Pedig úgy istenigazából még nem is kezdtem el gitározni ÉS énekelni...

Nem derült még ki a neve, az viszont igen, hogy igen hosszú ideje fennálló, erős kapcsolat fűzi az alkoholt tartalmazó italokhoz, valamint bizonyíthatóan erős, kiterjedt aurája van, már méterekről érezni. Nem tudom, védi-e ez őt a mágikus támadásoktól, de attól mindenképpen, hogy megzavarják magányában, amint épp kaját készít.

A litván nemzet szelleme óvja őket a maga sajátos módján, azt hiszem.

Apropó, kaja: ha be kellene valahogy lőni 1-től 10-es skálán (ahol az egyest még egy disznó is undorodva vágja a fejedhez), akkor mondjuk adjunk rá egy 3-ast. Azért más minőség, mint a Vicces által rottyantott csemege, ami...

Ami csak úgy eltűnt. Talán hazament. Vagy az Istenek visszalopták.

E.T., hol vagy?

   A Nap már eltűnőben volt a horizonton, mikor egy sötétkék Ford  állt meg a Ham's élelmiszerbolt előtt, majd egy szürke pulóveres, rövid hajú férfi szállt ki belőle. Egy pillanatig hezitált,  majd napszemüvegét levette és a kesztyűtartóba rakta. Zsebéből  félig kihúzott telefonjára pillantott, majd a bolt ajtaján lévő táblára. 

  Fél hét, nyitva tartás este kilencig, nem kellett tehát sietnie.

  Levett a polcról egy csomag tésztát, egy közepes darab sajtot, aztán a szószokhoz ment. Egyesével végignézte szinte az összeset, végigolvasta a címkéken felsorolt összetevőket. Nagyot sóhajtott, majd körbenézett. A pár sorral arrébb lévő hűtőpultnál megakadt a szeme valamin.

Azaz valakin.

  A lány arcát csak profilból látta - középhosszú, vörös haja még azt is részben eltakarta - de ennyiből is meg tudta állapítani, hogy... 

   - Szia! Keresel valamit?

  A férfi majdnem elejtette a kezében fogott üveget, mikor egy éles hang zúgott keresztül a hallójáratán. Egy nála egy fejjel alacsonyabb, kissé duci lány állt mellette széles vigyorral. A kezét nyújtotta.

  - Szia, én Maya vagyok! 

  - Szia, én..öö...én Colton. Ismerlek?

 Maya lelkesen megrázta a férfi kezeit, aztán még hosszú másodpercekig szorította.

  - Örülök, Colton. Hehe, vicces név, Colton! - bólogatott mosolyogva, majd kezeit összekulcsolta a háta mögött, mint egy idegenvezető. - Keresel valamit, Colton? Hehe. Segíthetek, én ide járok...

  - Ó, én nagyon köszönöm, de már...

  - Hehe, kissé helyes fiú és nagyon szégyenlős, hehe. - Maya ha lehet még idétlenebbül vigyorgott.

Colton maga elé emelte az üveget, majd a félig pakolt kosarat.

  - Tényleg kedves vagy, de csak ezért, meg ezekért jöttem, és már épp menni kész...

  - Nem iszunk meg valamit, Colton? 

Nem tervezett randit az estére, erről eszébe jutott a lány, akit az imént vett észre.  Az nem volt már sehol. Elnézett a pénztár felé, az ablakon keresztül az utcára. 

A vörös hajú lány eltűnt. 

Eközben Maya-nak be nem állt a szája.

Colton mélyen a szemébe nézett.

  - Megfognád nekem ezeket egy picit?  - a kosarat és az üveget a meglepett lány kezeibe nyomta - Ismét köszi, el kell ugranom, csak egy perc és már itt is vagyok. Oké?

  Kiszáguldott az üzletből, a záródó üvegajtón még kihallatszott, ahogy a duci lány többször is a nevét kiáltja.

  Sajnálta, hogy veszendőbe ment a vacsorája, ami sajtos tészta lett volna - ám a vörös hajú lány elmulasztását még jobban bánta. Miközben beszállt, majd beindította a motort, eszébe jutott, hogy a Ham's-be még később is visszajöhet. Esetleg egy másik boltba, valamelyik biztosan nyitva tart, akár egész éjszaka is. Ezután csak egyetlen gondolat zakatolt a homloka mögött. 

 Hogy megtalálja a vörös hajú lányt, kerül, amibe kerül.

folyt.

A férfi tovább fülelt, és egyre határozottabb lett azzal kapcsolatban, hogy a hangok honnan is jöhetnek.

Koppanás, majd ismét, aztán mintha bútort tologatnának.

"Itthon kell lennie. Talán csak a fürdőben volt az előbb, azért nem nyitotta ki". Felszökkent a lépcsőkön, és ismét a lány ajtaja előtt termett. Kopogásra emelte épp a kezét, de hirtelen megtorpant.

Bentről ezúttal nem morze jeleket küldött valaki, másféle zajok hallatszottak. Mélyebb, erősebb hang. "Klió azt mondta, hogy ma itthon, és..." Ami ezúttal kiszűrődött, az nem a lányé volt. 

A férfi kihúzta magát, feljebb tűrte ingujját. "Essünk túl rajta!"

  - Mi az ördögöt művelsz, meghibbantál? - kérdezte a lány inkább szemrehányón, mint ijedten

Rolf idétlenül vigyorogva felé fordult, közben ujjaival folyamatosan a késeken zongorázott. 

"Biztosan agyrázkódást kapott, pedig nekem nem tűnt annyira súlyosnak az az esés". Klió egy óvatos lépést tett a fiú felé.

  - Szerintem meg kellene nézni ezt egy orvosnak, lehet, hogy komolyabb a baj. Én...azt azért nem szeretném, hogy bevérezzen a fejed, vagy ilyesmi, tudod. Rolf, maradj ott, ülj le arra a székre, addig én hívok e...

  Hirtelen iszonyatos csattanás szakította félbe, amihez egy állatias üvöltés párosult. 

  - Fogd be a pofád!! Kérdeztelek? - Rolf akkora erővel tolta vissza a fiókot, hogy néhány pohár is felborult a szárítón. Lassan, tagolta folytatta. - Nekem semmi bajom, felfogtad? Semmi! Jobban tennéd... - komoran maga elé bámult - Jobban tennéd, ha saját magadért aggódnál, ó, drága Klió! 

   - Mi? Mi baj...hogy érted ezt? Miért? - a lány úgy érezte, reménytelen vállalkozás lenne most értelmes eszmecserét folytatnia a fiúval. - Maradj ott, neked segíts...

 Rolf egy hirtelen mozdulatot tett felé, mire Klió ösztönösen a bejárati ajtó felé szaladt. A folyosóra érve nem látta a fiút, csak mintha a hangját hallotta volna. Halk, de erősödő, eszelős kuncogást... Miközben lenyomta a kilincset, hátrapillantott a válla felett. 

Az előszoba üres volt és csendes.

Épp csak berántotta volna az ajtót maga mögött, amikor két tenyeret érzett a mellein, majd hozzá csatlakozva egy egész testet. Az ütközéstől elvesztette az egyensúlyát, és kezeivel a levegőben kalimpálva térdre esett. A férfi hátratántorodott, aztán tompa puffanással fenékre huppant. 

  Klió és a férfi meglepetten nézte egymást, aztán utóbbi a félig nyitva maradt ajtóra emelte tekintetét...

folyt. köv.

Elkezdeni egy posztot mindig nehezebb, mint nem elkezdeni. Gondtalanul, lazán visszaúszni a takaró alá, szemmel verni a szemközti falon lévő posztert, vakolat alól kikandikáló téglát. Általában az első két-három mondatot borzasztóan nehéz leírni, a fejemben egymást kergetik a magukat megmutatni kívánó mondatok. Mint valami elcseszett vidámparkban, ahol a jegyárus "mostantól ingyenes a belépés" felkiáltás alatt kiszalad a képből, aztán hajrá.

Tapossuk egymást, gyerekek! A többi nem számít!

Gondoltam, írok pár szót a bevándorlókról, de aztán rájöttem, ők az én szavaim nélkül is remekül megvannak. Azért mégis lehet némi felelősségem, ha most én írok valami "ne gyere!" "gyere" "legalább a tizenhat gyerek nélkül gyere" típusú dolgot, az bezavarhat, szóval nem.

Bevándor-NO. 

Részemről ez végleges, de igen.

Folytathatnám a "Sikereim a nőknél" témát, de egy üres oldalt mégsem szeretnék kitenni, mert minek.

Csak nem szeretek dicsekedni, hööö...

Úgy fél hete, hogy visszaérkeztem Angliába. A szél még mindig kurvára, a kaja még mindig kurvára, az angol csajok még mindig kurvára. Négy hónap nem nagy idő (relatív, persze, hasmenéssel szabad toalettre várni, tudom), és tényleg, otthon olyan gyorsan elment ez a négy hónap, mint Jim az Amerikai Pite első részében. Otthon tehát már nem vagyok, itthon még nem vagyok, csak szédelgek a lakásban, mint régen oly gyakran bárhol - némi égetett szesz hatására. 

Mázli, hogy elég sokáig számolnak rám, hiszen az első munkanapom kedd éjszaka lesz. Van idő feltápászkodni, és erőt gyűjteni, a bőr alá tolni valami finomat. 

Megint itt, megint éjszaka, megint...a Föld morog tovább, hogy forognia kell, holott egyre több civilizált humanoid tapossa globális felmelegedésben aszalódó sártestét. Fárad, egyre fárad, pedig a játék még csak most kezdődik. Attól tartok...

 Engem valahogy mindig is megrémisztett egy üvegszemeivel mereven bámuló baba. Nem tudom, miért lehet ez, nem vagyok agyturkász, meg igazából nem is érdekel. Csak az a sunyin növekvő rettegés, ahogyan ülünk egymással szembe, vagy mindegy is, de egy helyiségben, és én nem tudom, hogy csak én nézem-e azt.

Őt. 

Vagy ő is engem.

Jó, szinte mindnek ember formája van (kivéve, ha már egy testesebb kutya "tamagocsija" volt), attól még nem más, mint szövet, műanyag, fa, izé - meg amiből még készítenek ilyesmit. Ám ilyenkor a hideg logikát félresöpri valami megmagyarázhatatlan, valami természetfeletti, esetleg alatti. Hát még akkor, ha szerencsétlen játék így néz ki:

Például.

Na de miért olyan ijesztő? Szegény csak koszos, jó ideje nem kapott már Nyájki cipőt. Ha sokáig ilyen pozícióban kellene maradnom, az én szemeim is felakadnának, annyi szent. Ő csak egy kis törődésre, szeretetre vágyik...

Akinek meg sem kottyan egy-két-há ilyen torzonborzított baba, az tehet egy próbát aaaa...papapam.

A BABÁK SZIGETÉVEL!

A valóban pici sziget Mexikóváros közelében található, ahol régen a Xochimilco-tó terült el. A tavat azonban főleg az áradások megelőzése végett lecsapolták, így egy csatornarendszert hozva létre sok szigettel. A terület 1987-től a Világörökség része is.

A Babák szigetén (ahogyan az nevéből is sejthető) játékbabák ezrei vannak a fákra, kerítésekre lógatva, vagy csak prózai egyszerűséggel karóba húzva. Íme: 

Természetesen a helynek is megvan a maga legendája, még ha nem is a legeredetibb (bár azért King vagy Poe bácsi szép kis horrort kanyarítana belőle, az biztos). A szigeten Don Julian Santana Barrera élt és működött, mígnem egy (szépnek induló) napon egy kislány holttestét lelte a folyóban pesoval tömött aktatáska helyett. Annyira megviselte a dolog, hogy a legközelebb arrafelé evező tárgyat ki is szedte a vízből, és a kislány emlékének adózva egy fára akasztotta.

Egy baba volt az. Hogy a kislányé-e, arról még hallgat a CIA és az NSA. És egyelőre a baba is...

Ez utóbbiban mondjuk többen kételkednek, de erről majd később.

Juliant azonban valami még ezek után is hajtotta (hangok a fejében, Tequila a gyomrában, esetleg más, nem tudni). Az első babát követte a második, majd a tizedik, az ötvenedik, századik...a sziget pedig egyre csak telt az idő közben egyre viseltesebbé, rémisztőbbé váló babákkal.

Úgy 50 évig folytatta eme tevékenységét az öreg, aki maga azt állította, hogy a kislány "kérésére" szerzett be még több és több játékbabát. Ezek után talán nem is meglepő, hogy szegény Julian ugyanott, és ugyanúgy végezte, mint az a kislány annak idején - a vízbe fulladva találták meg 2001-ben.

Azóta a sziget igazi zarándokhellyé vált, méghozzá különleges zarándokhellyé. Bár rengetegen látogatnak el oda, partra szállni már nem sok turistának van bátorsága. Állítólag a sziget mellett hajózva is hallani, ahogyan a babák nevetgélnek és sugdolóznak, valamint többen látni vélték, amint néhányuk megmozdul. Egy szó, mint száz, gyengébb idegzetűek talán jobb, ha kerülik ezt a helyet! Kivéve, ha sokkterápiáról van szó...

Ha valaki mégis egy látogatáson gondolkodik, egy alapszabályt fontos tudnia: ajándékba mindenképp vigyen egy játékbabát! Na nem azért, mintha ott nem lenne még elég, csak az a kislány még mindig nagyon-nagyon szereti a babákat...