joyxpect

 Mikor 2014. szeptemberében Észak-Írország bekotorta a második, számunkra vereséget jelentő gólg (1-2 oda), ismét azt gondoltam, hogy elbuktunk. 

Hogy már megint nem sikerült...és már megint nekünk nem...

Hogy nincs remény, hiszen a csoportban ott van még a "régi haver" Románia és a masszív Görögország. Azaz ha a "hegyi írek" ellen, itthon is megfekszünk, akkor...

Hogy már sohasem jutunk ki egy nagy világversenyre. Vagy be. 

Onnan nézve be, innen ki.

Most pedig, alig két év elteltével a magyar labdarúgó válogatottnak szorítok egy Európa-bajnokságon. Immár ráadásul nem csak azért, hogy "legalább ne lőjjék be a nyolcadikat", hanem az esetleges nyolcaddöntőért, a továbbjutásért!

Nem, kicsit még mindig nem hiszem el!

Gyermekkorom óta nagy vágyam volt, hogy végre egyszer ott legyünk mi is, hogy ne kelljen mindig egy "kabala csapatot" választanom a nagy tornákra, akiknek majd egy kicsit szorítok, hanem hogy teljes szívemből szurkolhassak - Magyarországnak!

A szomorú az, hogy még - a látszat ellenére - közel sem voltunk a kijutáshoz soha. Hiába lettünk pótselejtezősök a franciaországi Vb előtt, egy Mihajlovicot, Jugovicot, Mijatovicot, Savicevicet a soraiban tudó Jugoszlávia ellen nem is lehetett más a vége, mint ami végül lett.

Ha már lett...

Tisztán emlékszem a napra, amikor a Gellei Imre vezette "armada" sorsdöntő meccsre készült Lettország ellen: rosszabb esetben a pótselejtező, optimális esetben a csoportelsőség volt a tét. Este szép kis buli volt kilátásban, de előtte még "ezt a meccset nem hagyhatom ki, vááá", és meg is néztem. Bár ne tettem volna...

Csak egy nevet írok ide: Verpakovskis.

Aznap este a válogatottnak is, és nekem is elmaradt a buli...

86-os (le)szereplésünkre szerencsére nem emlékszem, még csak a második gyertyámat fújtam el akkoriban. 

Most pedig ott vagyunk, és hiába fanyalognak sokan, hogy csak 24 csapat közé sikerült "bemásznunk" - erre reagálok én úgy, hogy pl. a hollandoknak, dánoknak, szerbeknek, görögöknek meg nem - nem csak hogy újra van egy Hungary feliratú piros-fehér-zöld paca Európa futballtérképén. Hanem ez a paca egyre színesebb, egyre csak hízik, egyre nagyobb helyet követel magának azon a térképen.

Személy szerint én különösebb elvárás nélkül indultam neki a tornának (legalább is ez a hivatalos, gyakran emlegetett verzióm. Valójában nem is lennék igazi szurkoló, "hazafi", ha nem reménykednék minimum a nyolcaddöntőben!). Nem kerültünk össze nagy nevekkel, de ez csalóka ám, a nagy nevek sem maradnak örökké nagyok, a kicsik pedig minden igyekezetükkel azon vannak, hogy a nagyok mellé/helyére "hízzanak". 

Kivétel talán Ausztria, mely ország csapata hasonló "ívet" járt be az utóbbi évtizedekben, mint a miénk. Persze nekik azért jutott Vb szereplés is közben, a rend kedvéért...

Reális (nem is, inkább így REÁLIS) esélyünk van továbbjutni - mondjuk második helyen, aztán jöjjenek az angolok, utána pedig minden bizonnyal a házigazdák...

Bárhogy is alakuljon innentől, ez egy álom, egy olyan élmény, amire mindig emlékezni fogok, amíg - nem hagy ki az emlékezetem.

Ha már be-, illetve kijutás, hadd tekintsek egy kicsit előre is, hiszen szeptembertől már a 2018-as világbajnokságon való részvétel kiharcolásáért bolydul fel az európai "foci-hangyaboly". Ami azért is más kávéház, mert ezúttal csak a csoportelsők jutnak ki biztosan, a másodikak pótselejteznek. 

A csoportunk: Portugália (remélem, lesz miért bosszút állniuk majd!), Svájc, Feröer, Lettország, Andorra.

Nem hiszem, hogy bármelyik válogatottól össze kellene tojnunk magunkat ezek közül: Portugália azért már nem a Figo féle "aranycsapat", Svájcnak egy igazán jó csatár hiányzik (ne is találják meg még úgy 2 évig legalább), a többi pedig elvileg kötelező. 

Mindenki megnyugtatásául: Maris Verpakovskis 2014 óta már nem tagja a lett válogatottnak...

 Jakab idegesen körbekémlelt, majd ledobta magát a székbe. Háziorvosa most felé fordult. 

 - Miben segíthetek, Süveges úr?

 - Nekem új vesére lenne szükségem. Nagyon sürgős.

A doktornő két tenyerét az asztal lapján tartva lassan leült vele szemben.

 - Hogy mondja? 

 - Nekem új... - Jakab egy festményre nézett, majd még mélyebben a doktornő szemébe.

 A festményen egy hatalmas fa látszott, tövében félpucér nők-férfiak heverésztek, ettek és ittak. Az egyik férfi (a kép bal szélén) kitárt karokkal, ég felé fordult fejjel pózolt.

 Valószínűleg megvolt mindkét veséje. 

 - ... vese kell. A jobb vesém már egy ideje eléggé... tudja. Kell egy másik.

 - Nem, nem tudom, Süveges úr, mégis mit kellene tudnom, már megbocsásson?

 A festmény címe valamilyen "...mindenkihez" volt, a többit nem tudta elolvasni. Tekintete a doktornő asztalára mászott, majd megállapodott egy színes jegyzettömbön. Közelebb hajolt.

 - Hát, hogy ha valami tönkremegy, akkor az tönkremegy, kész. Cserélni kell. Mint az autóban, tudja. Van autója Dr. Spitz?

 - Nincs autóm, Süveges úr, de... Nézze. Ez nem így működik. - gyorsabban rázta a tollat ujjai között - Először is, nincs kivizsgálva, nincs diagnózis, semmit nem lehet tudni arról, milyen állapotban van az Ön veséje. - felütött egy aktát, majd pár lapozás után folytatta - Mióta én vagyok a háziorvosa, nem emlékszem, hogy bármi gondja is lett volna a veséjével, ez teh...

 Jakab a kezében lévő szatyrot markolászva felállt.

 - Elnézést, hogy közbevágok, doktornő, de az interneten olvastam egy cikket, és ... értem én, mit mond, doktornő, de amit a cikkben írtak, az mind igaz rám. A vizelet színe, a nyomás itt az oldalamban. Valamint az a cikk azt írta, hogy valamikor nincs is komolyabb jele egy amúgy súlyos vesebetegségnek...

Mutatóujjával a dereka felé bökött.

 - Ez meg itt már több, mint harminc éve itt dolgozik bennem, na és tudja, hogy van ez az autóknál is, időnként ugye szervíz, meg cserélni kell ezt-azt.

Dr. Spitz nem tudott szóhoz jutni. Pedig szeretett volna.

 - A cikk után pedig rákerestem még a neten, és találtam még vagy két hasonlót, amik szinte ugyanezt írták, hogy... nézze el nekem, doktornő, én nem akarok kockáztatni, biztos annyi új ves...

 A doktornő felállt az asztaltól, tenyerével az ajtó felé mutatva.

 - Sajnálom, Süveges úr, de most meg kell kérnem, hogy amennyiben más panasza nincsen, távozzon. Amint látta, sokan várakoznak még odakint, főleg olyanok, akiknek valóban van valamilyen problémájuk. 

  Kitárta az ajtót. A folyosón kíváncsi szempárok pislogtak.

 Jakab karjait értetlenül széttárva araszolt a kijárat felé.

 - De doktornő... Ez komoly dolog, higgye el... Velünk sem lehet játszani, ahogy egy kocsi sem játék... És az én vesém rossz, tudom, hogy rossz, kérem... - az ajtóban még megállt egy pillanatra - és ez nem játék. A múltkor...

  A doktornő finoman kijjebb tolta.

 - Minden jót kívánok, Süveges úr, amennyiben VALÓDI baja van, bármikor szívesen látom.

 - ... de a múltkor is a Facebookon láttam egy férfit, akinek bevásárlás közben szétrobbant a ...

 - Hársfalvi Péter? - kurjantott Dr. Spitz

 - ... és állítólag nem élte túl, vegye ezt komolyan doktornő, és ezek a cikkek megbízhatóak, én tudom...

 Utolsó szavai a bezárt ajtóról pattantak vissza.

 " Dr. Spitz Ilona háziorvos"

 Jakab karjait lógatva elindult a folyosón. A lépések kongása közé halk, ideges zacskócsörgés kúszott. 

 A csípős őszi szellő hieroglifákat rajzolt Süveges ráncaiból, ahogy ráfordult a Mák utcáról a Fő útra. Gondolatai hol itt voltak, hol ott, a tegnap félbehagyott tévésorozatnál, a reggeli gyorsan átcsócsált, Hír-Háttér című napilapnál, majd benéztek a paplan alá, a bejárati ajtó felé ("Nem vagyok benne biztos, de úgy rémlik, nem hagytam benne a kulcsot"). 

"Ez nap sem lesz kevésbé kaotikus, mint a tegnapi", és egy szakadt papírzacskó libbent el a lába mellett.

A Fő út felénél járva a Dőlészszög kocsma bukkant fel és Süveges vonalszája, mint egy emésztő giliszta, kissé megrándult.

 Szinte épp tíz évvel ezelőtt történt... Süveges (keresztneve Jakab, a szerk.) ha nem is pontosan, de azért emlékezett arra a napra, amikor...

  Áron kövér ujjai úsztak be Jakab orra elé, maguk előtt tolva egy pici üvegpoharat, melyben háromnegyedig átlátszó, vízszerű valami lötyögött.

  Jakab feje előrébb billent, szemei viszont kétszer akkorára tágultak, mintha ásítanának. 

 - Ezt most szépen ledöntöd, barátom! - nyomta a bárpultra egy hatalmas kéz, mely egy szélesebb, mint alacsony emberhez tartozott - Legalább így nem leszel már szűz - visította el magát szélesebb, mint alacsony Ödön, közben össze-vissza lapogatva Jakabot. 

 Az átlátszó, vízszerű (ám igen büdös) lötty egyre lassulva keringőzött a pohárban.

 - És nem lehetne, hogy...? - Jakab kissé hátrébb dőlt - Tudjátok, hogy... 

Áron a mellette lévő székbe huppant. 

 - Az első, az... azt nem kell megmagyarázni. Nincs mit ragozni rajta, kell és kész. Aztán a második, a harmadik, a sokadik... - mutatóujja részeg légyként körözött a levegőben - Azok már csak úgy jönnek, nem is számítanak igazán. De az első... 

 - Bár mindig az első pálinkámat ihatnám - csapott a hasára Ödön, nagyot sóhajtva.

 Jakab (vezetékneve Süveges, a szerk.) fél percig farkasszemet nézett a pohárral, aztán szép lassan a szája felé emelte. A gépezetbe azonban hiba csúszott - ahogyan a pohár széle is. 

 Ödön és Áron dermedten figyelte, amint az üveg megpördül a levegőben, majd pattanva egyet, tartalmát a sötétbarna pultra üríti.

 - Óó, te szerencsétlen, hogyaza - Ödön egy darabig nem tudta, hogy a szemét, a száját, vagy a fülét fogja-e be - Hát inkább a vérem, te... Úúristeen!!

Áron üveges tekintettel a pálinkatócsát, majd az orra hegyét bámulta. 

 - Ez volt az...lehetett volna az első...ez mérföldkő, tökéletes pillanat... 

Szavai bágyadtan potyogtak ki résnyire nyílt száján, bele a füstös-sörszagú levegőbe. 

Lehetett volna... Aztán mégis lett, gondolta elégedetten Süveges, immár az azóta eltelt tíz év minden tudásával és tapasztalatával felvértezetten. 

Lépteit kissé megszaporázva folytatta útját a városközpont felé.

 Mind azt mondják, jó üzlet az egészségipar, kifundálni-legyártani-eladni a millió féle vackot, amitől majd elmúlik a köröm-és hüvelygombád (a férfiaké is), ami által újra felfedezed a porcerőd, minek segítségével úgy meredezik a fütyülőd, mint egy villanypózna, és a többi...

És a többi...

Na szóval, vágjunk is a kezdjünk bele! 

Alapvetően egyetértek "minddel", én is így látom a dolgot, bár szerény személyem már jó ideje nem potyogtatott semmi értékeset a pirulagyárak malacperselyébe. Most pedig, hogy egy kicsit szégyelljem is magam - és mindenki, aki hasonló, cipőben - nézzük ezt úgy, hogy gyakorlatilag hasznossági szintem a társadalom számára visszaesett egy atomnyit: ennyivel is kevesebb a közösbe, nem lendítek a GDP soha meg nem álló lenkerekén sem, jaj!

Igyekszem saját magam orvosa lenni, így mondjuk eléggé viccesen mutat egy végbéltükrözés, viszont olcsóbb, de viszont (sic!) még egyszerűbb és kényelmesebb is.

Most kaptuk a hírt, hogy néha egy-egy Aszpirin, meg C-vitamin tabletta azért mégis, köszönjük! 

Egészségessé válni/lenni/maradni veszélyes szakma, hiszen - mivel tíz emberből kétszer ötnek valamilyen kisebb-nagyobb nyavalyája - a szerencsétlen így körön kívül kerül, kigurul a halmazból, és nincsen másik. Légüres tér, nullpont. 

Hát csoda-e, hogy az emberek többsége inkább kihord egy gyomorfekélyt, vagy óvatos, de elégedett sóhajjal konstatálja, hogy magas a vérnyomása? 

Legutóbb éppen az amúgy roppant egészséges sport tolt be majdnem az orvosi rendelő ajtaján: fociztam, és ugrás közben a bokám látott valami érdekesebbet a pálya mellett, és arra fordult.

Annyira érdekeset, hogy úgy is maradt. 

Leérkezésnél a hang volt egyből gyanús, hiszen ha csak az ember alá nem szalad be egy csiga vagy csomag kukoricapehely, nem hall reccsenést. 

Másnapra úgy nézett ki a bokám, mint egy kígyó, ami öt perce nem vett levegőt. Kábé.

Nem mentem azonban orvoshoz sem, lévén az angol orvosok amúgy is egyszerűen működnek, mint a hentesbárd: erre a bajra X, arra "sajnos fogalmam sincsen", amarra pedig jó lesz az X is. A kivétel(ek)nek persze itt is tisztelet, és egy millió font pénzjutalom, tízpennysekben.

Csak nehogy elolvassák ezt a bejegyzést!

 A május, az a drága, drága május! Az lesz az a hónap, amikor utolsó törlesztőm is levonásra kerül, és...

Nincs és, nincs több. "Ha" vagy "és", vagy "de". 

Legfőképp pedig több hitel, kölcsön, bármi - lánc a nyakra, bilincs a csuklókra, belépőjegy a "daráló" birodalmába, csak oda.

Május lesz az a hónap, mikor elfordul végre a kulcs, kattan a zár és lehullik a béklyó a porba. Oda, ahonnan jött. Ahová engem is magával akart rántani.

Nem jött össze.

A régi spártaiak futottak talán teljes harci díszben, plusz jó sok kilóval, hogy utána e súlyok nélkül szinte repültek. Ma is ez a kulcs, ez a lényeg. Hogy ha ledobjuk, ha ledobnánk a "muszájokat", a súlyokat, repülnénk. Mindannyian.

A helyzet úgy áll, hogy nincsen lakásom, nincsen autóm, villám-nyaralóm. Gyakorlatilag néhány ruhadarabon, egy laptopon, egy kosárlabdán és egy kis pénzen kívül nincs semmim. És mégis...Sohasem voltam szabadabb! 

Május lesz az a hónap, mikor leválasztom az utolsó piócát is, ami még kitartóan a véremet szívja és nem érdekli, jó-e ez nekem vagy nem. Nem érek el semmit, nem leszek milliomos, nem kapok meg ezt vagy azt. Nem léptetnek elő, fel, vagy - le. Klasszikus értelemben - egy senki leszek. Egy nincstelen. 

Felemelő érzés, hogy a döntés mindig a mi kezünkben van. Dönthetek úgy, hogy nekem kell minden, kell a "legújabb ez", a "legszuperebb az", kell a nagyobb ház, a még polírozottabb kocsi. Vagy dönthetek úgy, hogy nem kell egyik sem, cserébe megkapom azt a szabadidőt, melyet az említett javak árának megkeresésével kellene töltenem. 

Szerencsére jó helyzetben vagyok, számomra ez a döntés nagyon könnyű. Ha nem a legkönnyebb!

Szinte soha nem nézek TV-t (csak sportot néha), vagy hallgatok rádiót, így az a pár alkalom is, amikor reklámba ütközöm, egyből észre vehető hatással van rám. Most tűnik csak fel, mennyire ez jön mindenhonnan, mennyire "kihipózzák" az agyunkat ezzel a sok szarsággal. " Vedd meg, kapd meg, feljebb, gyorsabban, szerezd meg, most, most, siess, ne maradj le!". 

Amíg együtt rohanunk ezzel a "megvadult" gyorsvonattal, amíg elhisszük, hogy mások jobban tudják, mi kell nekünk, addig nem mi döntünk. 

Ennek felismerése viszont már egy nagy lépés...

Persze, dönthetek úgy is, hogy nekem "minden kell", hogy nekem jó így, ahogy van (8 óra munka, 8 óra pihi, ugye) és hogy én csak így tudok élni. Ám az akkor legyen tisztán az én akaratom, ne "Isteni sugallat", ne az állandó agymosás eredménye.

Hiszen - legyen bár zsákszámra pénzem, házam kacsalábbal, mindentudó autóm - "oda" semmit sem viszek majd magammal. 

"A spiritualitás lényege: a halál előtt meghalni."

Pont.