joyxpect

   Még egy mára, ha nem bánjátok... Hagyományos agyröptetés úgysem volt már péntek óta (mily rég volt...), na meg úgy érzem, egy poszt még benne van ma, aztán nehogy már bennem is maradjon. Nem is szeretném, meg nem is lenne egészséges. Amilyen vékony vagyok, így is alig van hely a belső szerveimnek, pluszban már nem bírok el semmit. Így is, minden táplálkozás előtt ki kell tennem valamit, hogy elférjen a csirkehússal-szalonnával teli bendőm. 

  Néha az agyamat szoktam nélkülözni. A munkahelyemen egyáltalán nincs rá szükségem, tehát az sem baj, ha véletlenül elfelejtem visszatenni. 

  Azt gyanítom, mások is élnek eme kis trükkel. Csak sokan sajnos feledékenyebbek, mint én...

  Másrészt, addig kell ütni a vasat, amíg le nem telik a munkaidő. Meg amíg meleg, jut eszembe (most itt van, bár tudom, néha nem érezni, sebaj).

  A meleget meg addig, amíg Eurovíziós Dalfesztivált nem nyer. 

  Nem nagyon követtem az eseményeket, de a nyertes fényképét azért láttam. Csak egyet, de az felért annyival, mintha végignéztem volna egy teljes Való Világ évadot, egyhuzamban. 

  Nem tudtam, hogy Prince és Michael Jackson testvérek voltak, és hogy van egy eddig eltitkolt öccsük is.

  A Terminátor helikopter-gépágyújával végigkaszált agysejtjeim között és egyszer sem lőtt mellé.

  Más...

  Nincs is ezzel baj, de valami azért kilóg valahonnan. A férfiaknak kell borotválkozni. Más perspektívából, de nőknek. Közte meg nem? Most akkor ez hogy van?

  Ismeretlen nélküli egyenlet, mégis megoldhatatlan.

  Mára ennyi. Kicsit pihennem kell még munka előtt, odabenn nem lehet. Mire elbágyadnék, mindig rám dudál egy targonca..

  Rolfnak minden fürgeségére szüksége volt, hogy elugorjon a felé repülő teáskanna elől. Az hatalmas csattanással tört darabokra a konyhaszekrényen, s mintha ettől új erőre kapott volna barátnője, Klió még hangosabban folytatta.

      -  A fene enne meg téged, tudod? Lassan már hatodik éve, hogy együtt élünk. Hatodik éve, hallod?!                 Neked meg       még fogalmad sincsen, mihez fogsz magaddal kezdeni. S hogy mi lesz velünk. Érted?!                   Mennyi idő kell neked        egyáltalán bármihez is?
      - Légy szíves, higgadj le, Kli, én...
      - Meddig még, meddig? Megint én higgadjak le? Nagyszerű. Aztán minden mehet ugyanúgy a következő,               tudomisén hány évben. Igaz? Remek lesz megint.
     - Figyelj, Kli, megbeszélhetnénk ezt nyugodtan, teázgatva is. Nem kell ekkora felhajtást csinálni. Kérlek,        üljünk  le és...

   Klión nem látszott a szándék, hogy békésebb mederbe terelje a beszélgetést. Középhosszú, vörösesbarna haját a fülén kiáramló gőz tette még sötétebbé, alakja kisebb termete ellenére is egyre inkább betöltötte a konyhát. Vele szemben a szekrénynek támaszkodva Rolf egy hanyagul összedobott próbababa benyomását keltette.

     - Rohadtul elegem van az állandó beszélgetésekből, amik aztán nem vezetnek sehová. Beszélgessünk?             Oké, itt van, beszélgetünk, nem? De most én döntöm el, hogy miről és hogyan. - két kezével a levegőben         hadonászva járkált – Nem is tudom, mit ettem rajtad annak idején, érted? Ide jutottam, kész, nekem               ebből elég. - szembefordult Rolffal, s szinte kérőn folytatta – Nekem már elegem van a bizonytalanságből,     tudod? Elegem van. Nincs egy normális munkád, nem is tudom, hány éve már, hogy abban a hülye                   gyárban dolgozol és neked ez elég? Hát nekem nem, érted?
    - Mondtam, hogy keresek másikat. Nekem ehhez idő kell, nem...hogy teljesen biztos legyek abban, mit             szeretnék csinálni.
    - Lehet, kedvesem, neked ilyen sok van belőle, de az én időm drága. Drágább annál, hogy egy ilyen                    mihaszna alakra pazaroljam, érted?

   Rolf észre sem vette, hogy szinte már lyukakat szorít a mellette lévő szék támlájába. Araszolva elindult Klió felé, de a széktámlát továbbra is erősen markolta.

     - Jól van, figyelj, legalább egy percre maradj csendben, jó? Kérlek szépen.
     - Ne kérj te engem többé semmire, oké? Én meg nem kérem, hanem ajánlom, hogy most azonnal tűnj el           innen. Hagyjál engem békén. - üvöltött Klió – Hallod? Nem akarlak itt látni többé, takarodj.

  Már egy lépésre álltak csak egymástól, Rolf arca nem csak növekvő dühétől vörösödött ki, hanem barátnője fújtatásától is. Ahogy még közelebb húzódott, a széklábak megcsikordultak a padlón. Egyikük sem vette észre.
Rolf felé nyúlt, ám mielőtt még megérinthette volna, a lány dühtől hullámzó tenyere ütésre lendült...

folyt.köv.

 Ismét üdv néked, te mihaszna (aki ahelyett, hogy jobbítanád/szebbítenéd/legalábbnemzüllesztenéd a világot, egy „elszáradt írópalánta” blogját olvasod)! Remélem azért, ha már itt vagy, szerez neked ez a pár sok egy kellemes fél percet!

Ha már nekem csak a kellemetlen jut...

Alkotói válság van itt, tisztelt bíróság. Kérném a tárgyalás elnapolását, amennyiben nem akarnak letaposni egy, már úgy is rohadt virágot!

Alkotói válság! - hajtogatja össze az utolsó köteg százdollárost bármely szabadon választott, világhírű író unottan. Akinek persze már lehet, hiszen tett már egy s mást az asztalra. Stephen King esetében az asztalt már le is kellett cserélni egy strapabíróbb satupadra.

Mit nekik egy kis válság? Néhány hét, hónap, hoppá, év? Az én válságom már bruttó harminc éve tart (nettó olyan tizenöt) és még a Hubble-űrtávcsőt markolva sem látom az emelkedőt sem, hát még a csúcsot.

Esetleg már ez lenne az? Talán tíz-húsz bejegyzés egy kérészéletű blogban? Lehet.

Pedig rengeteg kimerít(het)etlen, szinte szűz téma van még a világon.

Itt vannak például a vámpírok és a vérfarkasok (nem kuncog).  Ha nem szeretnék kimaradni, még most fel kellen szállnom a vonatra, ahol Drakula a mozdonyvezető és a farkasember a kalauz. Minap ugyanis egy Feszty-körkép méretű plakát sejlett fel a horizonton, rajta csábosan néző nők és férfiak, valamint a kettő azonosíthatalan elegyei. A sorozat, vagy film címére már nem emlékszem, de arra igen, hogy egy-két alaknak gyanúsan hegyes szemfogai voltak, amikről valami piros lé csöpögött. Otthon, Magyarországon egyből az jutott volna az eszembe, hogy biztos ez az új, bekeményítő BKV-plakát, „ha te nem lyukasztasz, akkor majd mi téged!” szlogennel az alján. Itt azonban erről szó sem lehet.

Tehát vámpírok, naná!

Ráadásul, a fogaikat leszámítva, semmi vámpíros nem volt a kinézetükben. Aminek akár üzenete is lehetne: bárki lehet vámpír, nincs menekvés. Aztán nehogy úgy ébredj (pontosabban ne ébredj) másnap, hogy olyan a nyakad, mint a Túró Rudi csomagolása.

Bam Stoker, valamint Erdély összes jóérzésű, műkedvelő vámpírja forog a sírjában. Ha okosak arrafelé, ezt kihasználva meg van oldva Románia egész éves áramtermelése.

Majd elfelejtettem, meg kell még sétáltatnom a Lábasban Tanyázó Névtelen Izét, mert morog és rugdossa a szekrényajtót, ha nyűgös. Mindenki vigyázzon magára, vagy ha tegeződünk, rád!

Tegnap nem találtam megénekelhető témát, meg nem is esett jól írni, de ma bepótolom. Nyugi, tegyétek el azokat a szúró-és vágófegyvereket, nem lesz kétszer olyan hosszú a poszt! 

Ha az ember írásra adja a fejét, magasságokban akar szárnyalni, felhőkbe akar fejest ugrani és legalább is a fél világot szeretné megváltani, instant. A téma azonban néha sokkal triviálisabb, mint azt a gyanútlan író előtte gondolhatná, s készen ott hever a lábai előtt. Nem, nem a földön, kicsit feljebb. Az már ott közel van, de még mindig nem... Az lesz az!

Egy lakás, ahol több, amúgy egymásnak idegen ember él több-kevesebb ideig összezárva, igazi kincsesbánya tud lenni egy író számára. Főleg, ha abban a lakásban több különböző nép tagjai gyűltek össze. Pontosan úgy, mint az én jelenlegi, angliai szállásomon. Él itt rajtunk, magyarokon kívül egy litván (lett?) férfi, valamilyen Icius, Cius vagy nem tudom, nevezzük  Viccesnek. Sajnos nem Sid Vicious, tőle még autogramot is kértem volna. Valamint tartottam volna a felmosóvödröt, amint visszaindul belőle az elfogyasztott sör, vodka, whiskey és minden egyéb, ami nem jut eszembe, vagy a jó ízlés miatt nem szeretném ide leírni.

Szóval, Vicces alapjában véve problémamentes alak, reggel szépen elrobog a robijával munkába, este 6-7 óra körül hazarobizik, teszi mindezt a hétből öt napon. Csendes, rendes alak, akkor vesszük néha észre, hogy itt van, amikor részegen szeretne le-és/vagy felmenni a lépcsőn. Olyankor minden bizonnyal sokallja a lépcsőfokokat és megpróbálja a földszint-emelet távolságot egy lépéssel abszolválni. Általában sikertelenül.

Bútorápolót vagy toalett kacsát ugyanakkor nem hiszem, hogy lehetne vele reklámozni, a takarítás/rendrakás/tisztálkodás triumvirátus nem az erőssége. Szóval, nézzünk csak be a szekrényébe! Az előbb már megtaláltuk, igen ott, az a lábas!

Első pillantásra semmi rendkívüli. Most vegyük ki szépen és emeljük le a fedőt! Kémikus növendékek most talán csillogó szemmel pásztázzák a látottakat: ebben a lábasban valamikor (történészeink nem tudták pontosan megállapítani, talán valamikor a kései vaskor környékén) tápláléknak nevezett dolog volt. Több, neves tudós is összedugta már a fejét az ügyben, végeztek fúrásokat és vettek mintát a lábasban található zöldes fehér rétegből, de még várnak a laboreredményre. Abban azért megegyeztek, hogy földi eredetű, de hogy a Naprendszerből származik, az biztos.

Viszont irtó büdös.

Íme, a tudományos bizonyíték, hogy a litván (lett?) és a magyar orr sem teljesen egyforma (nem az alakjára gondolok most): ez a valami csak nekünk büdös, Viccest nem zavarja. 

Úgy döntöttem, adok valami nevet annak a zöld izének, mivel valószínűleg még sokáig velünk lesz. 

Azt hiszem, ez a nyugalom, a teljes béke előszobája. Hamvas Béla imént olvasott gondolatai minden fölösleges gondolat-reszeléket kiporszívóztak elmémből, az odakint szakadó eső is lábujjhegyen ér földet s csendesen folyik bele a város érrendszerébe.

Zaklatott lélekkel könnyebb írni, szóval most bajban vagyok.

Semmi düh, lappangó infarktus, Kurt Cobain pólóban ablakon kiugrálás.

Hát mit lehet ilyenkor írni?

Szeretnék most egy ,legalább tized akkora szellem lenni, mint az imént említett Hamvas Béla, s igazgyöngyöket kiemelni a Béke Végtelen Óceánjából. 

Távoli cél, elérhetetlen.

Remek videót láttam ma arról, hogy hiába van hatmillió ismerősünk százezer közösségi oldalon, csak betűket látunk. Nincsenek lelkek, emberek, egyéniségek.

Régebben még csak egy álarcunk volt, a perszóna, a szerep, amit különböző szituációkban eljátszottunk. Az utóbbi 10-20 évben felvettünk még egyet, a biztonság kedvéért.

Vagy inkább a bizonytalanságéért.

A technika, a láthatatlanság, személytelenség álarcát. 

Ahol már szerepet sem kell játszani, hiszen színpad sincsen.

A függöny mögül bármikor el lehet szaladni.

Remélem, tetszett, szerintem jó kis videó. Engem megérintett, az biztos.

That's all, folks!